Egy éve élesztette újjá a HMG Global a Nokia okostelefon-divíziót
Fotó: Shutterstock

Máris vége: Nem gyártanak több Nokia okostelefont

Nagyjából egy évvel azután, hogy ismét megjelentek a Nokia okostelefonok a piacon, most nagyon úgy tűnik, nem gyárt több okoskészüléket a HMD Global ezen márkanéven. Azonban maradnak a Nokia butafonok, és érkeznek HMD sajátmárkás készülékei.


A Nokia butafonok és a HMD okoskészülékek jelenthetik a HMD Global jövőjét

Új videóval jelentkezett a Nokia telefonokat gyártó HMD Global. Ebben egyebek mellett beharangozta az új, sajátmárkás, HMD okoskészülékeinek az érkezését. Ezzel egyidőben akciósok lettek a Nokia márkás okostelefonok a vállalat nemzetközi weboldalán, ami azok kivezetésére utal – írja a GSMArena.

A vállalat a közlése szerint teljesen megújítja az okosmobil-portfólióját, ami a jövőben HMD néven fog futni. Egyúttal gyors, strapabíró, biztonságos és megfizethető készülékeket ígér. Az új eszközök között - az okostelefonok mellett - lesznek táblagépek és vezeték nélküli fülesek is. Ezeket február 26. és 29. között mutathatják be a barcelonai Mobile World Congressen.

Azonban a PCWorld megjegyzi, úgy tűnik nem tűnnek el a Nokia butafonjai (feature készülékek) a HMD Global kínálatából. Sőt, a hírek szerint 5G-sek lehetnek a 3310-es jövőbeli kiadásai.

Piacvezetők lettek a butafonokkal

Annak a fényében különösen meglepő lenne, ha nem adna ki több buta mobilt Nokia márkanév alatt a HMD Global, hogy piavezetővé váltak a nyomógombos telefonok szektorában 2023 harmadik negyedévében 30,7 százalékos piaci részesedéssel.

A sikerük leginkább azzal magyarázható, hogy elsőként integrálták a telefonjaikba az egységes fizetési felületet (UPI), amely biztonságos digitális pénzügyi tranzakciókat tesz lehetővé. Emellett új dizájnnal látták el az olyan népszerű modelljeiket, mint a Nokia 105 2022, a Nokia 110, a Nokia 110 4G, a Nokia XpressAudio és a Nokia 2660 Flip.

Két Nokia egy időben

A mobiltelefonok első felfutása idején igazi királynak számított a Nokia. Később a Microsoft (2013-ban) felvásárolta a cég telefongyártó részlegét körülbelül 7,2 milliárd dollárért. Ekkor a finnek belementek, hogy 2016 utolsó negyedévéig nem hozzák vissza a márkanevet az okosmobilok piacára.

A tilalom lejárta után visszatért a márka a szektorba: a HMD Global szerezte meg a névhasználat jogát. A cég a Nokia régi vezetőihez köthető. Az idősebb vállalathoz hasonlóan szintén a Helsinki melletti Espooban működnek, valamint a telefonok mellett például táblagépeket gyártanak.

Mellettük létezik a régi Nokia is, vagyis a vállalat azon része, amelyik nem kellett a Microsoftnak. Ők leginkább hálózatfejlesztésben utaznak. Kutatnak, fejlesztenek és építenek. Ha szükséges, a Holdon.

Ne hagyd ki!