Bövül az állami árfigyelő rendszer
Fotó: Shutterstock

Ez az élelmiszer vezeti a hazai áresési listát

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szakmai támogatásával a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) július 1-jén indította el az online árfigyelő rendszert, amely 62 élelmiszer termékcsoport esetében teszi lehetővé a fogyasztói árak összehasonlítását, emlékeztetett pénteki közleményében a GFM. A jövő héttől új funkciókkal bővül a rendszer.


A 62 termékkategóriából 50-ben, átlagosan 6,9 százalékkal csökkentek az átlagárak a rendszer indulása óta. Az élelmiszerárak csökkenésének 0,6 százalékpontos inflációcsökkentő, valamint mintegy 1,9 százalékpontos élelmiszerinfláció csökkentő hatása lehetett a KSH inflációs fogyasztói kosarának súlyait figyelembe véve.

Július elsejétől a tojás ára több mint 29 százalékkal, a spagetti és a zöldségek átlagára 17 százalékot meghaladó mértékben csökkent. A kelkáposzta, a fejes káposzta, a zöldpaprika és a fokhagyma ára 25-30 százalékkal, míg a paradicsomé több mint 40 százalékkal mérséklődött. A margarinok átlagosan közel 16 százalékkal, a lisztek pedig 12 százalékkal lettek olcsóbbak az árverseny hatására. A húsokat tekintve leginkább a pulykamellfilé ára csökkent, átlagosan 12 százalékkal, de például a csirkeszárny is 9 százalékkal kevesebbe kerül, mint július elején.


A terveknek megfelelően és a felhasználói visszajelzések figyelembevételével újabb felhasználóbarát funkciókkal bővül az árfigyelő rendszer, egyebek között egy többfunkciós, szabadon összeállítható bevásárlólista segíti majd a fogyasztókat a vásárlási döntéseik meghozatalában. A minisztérium tájékoztatása szerint az új funkció az egyes üzletek árainak a korábbinál is jobb átláthatóságával további versenyre ösztönözheti a kereskedelmi láncokat.

Ne hagyd ki!