Idén 12 ezer tonna paradicsomot szüretelhet egyetlen, dél-alföldi családokat tömörítő vállalkozás
Fotó: TRIVEGA

Paradicsomból a kisebb, de zamatos a magyarok kedvence

Csupán a dél-alföldi kertész családok alkotta TRIVEGA Kft. üvegházaiból 12 ezer tonna, 30 különböző fajta paradicsom kerülhet idén a fogyasztókhoz. Emellett fejes salátára, kígyóuborkára és kaliforniai paprikára is számíthatunk a cégtől.


Szüretelik a januárban palántázott magyar paradicsomokat

Elkezdett nagyobb mennyiségben beérni a termés az év elején ültetett palántákból sarjadó töveken a TRIVEGA Kft. dél-alföldi üvegházaiban. Ezért májustól indult az intenzív szüret a gazdaságban, ami egészen év végéig tarthat – olvasható a 2012-ben alapított, több családot tömörítő vállalkozás közleményében.

A legfontosabb célunk az, hogy egész évben egészséges, zamatos, friss paradicsomot és egyéb zöldségféléket termeljünk, és azokat a lehető legrövidebb idő és szállítási útvonal alatt az üzletláncokhoz juttassuk. Az idei szezonban a terveink szerint mintegy 14 ezer tonna zöldségfélét termesztünk, amelyből több mint 12 ezer tonnát tesz ki a paradicsom. A mennyiség döntő többsége hazai kiskereskedelmi láncokon keresztül kerül a fogyasztók asztalára, de idén először a környező országokba is szállítunk paradicsomot - nyilatkozta Nemes-Nagyné Vas Andrea, a TRIVEGA Kft. ügyvezető igazgatója, aki tavaly megkapta a Portfolio Csoport „Az év női agrárvállalkozója” díját is.

Modern technológia

A cég a modern technológiai megoldásokat felvonultató üvegházaiban több mint 44 hektáron, fóliasátraiban pedig 8 hektáron termeszt növényeket. Nagyjából 600 embert foglalkoztatnak, frissen szedett áruikat pedig Kisteleken, Csongrád megyében csomagolják. A termékeik később a vállalat Pest megyei raktárába, majd az áruházakba kerülnek.

A TRIVEGA törekszik a telephelyei fenntarthatóságára. A termőterületet kizárólag geotermikus energiával fűtik, az energia-szükségletük egy részét pedig napenergia adja. A kártevők ellen biológiai növényvédelemmel veszik fel a harcot, termesztőközegként pedig újrahasznosítható kókuszrostot használnak. A termékeik csomagolása fenntartható erdőgazdaságokból származik, de az öntözőrendszerük is a pazarlás elkerülése miatt célzottan adagolja a vizet.

Magasabb forgalmat hozott a modern technológia

A vállalat annak érdekében, hogy nagyobb hozamú, jobb minőségű zöldségeket tudjon termelni egész évben, komoly fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt évtizedben. Ennek tulajdonítja a cég, hogy a megelőző években növelni tudták a bevételeiket, és tavaly nettó 5,7 milliárdos forgalmat bonyolítottak.

A fogyasztói igények változásait is folyamatosan figyelemmel kísérjük és ezekre reagálva újabb és újabb termékeket veszünk fel a termesztési palettára. Ma egyre inkább a kisebb méretű, zamatos paradicsomokat keresik a vásárlók, így ezek körét is folyamatosan bővítjük. Mindezek mellett olyan különlegességeket is termesztünk, mint a sötétlila, vagy sárga paradicsom, amelyek igazi gasztronómiai különlegességet jelentenek – mondta Nemes-Nagyné Vas Andrea.

Ne hagyd ki!