Putyin orosz és Erdogan török elnök
Számos ország takarékra állította kapcsolatait Oroszországgal Ukrajna megtámadása óta, Törökország ennek ellenkezőjét teszi. A két ország kereskedelmi kapcsolatai jelentősen fejlődnek.

A török közlekedési miniszter, Adil Karaismailoglu a két ország közötti járműkereskedelem 58 százalékos bővüléséről számolt be.

Hasítanak a járművek

Májustól júliusig havonta átlagosan 8213 járművet szállítottak hajókon a két ország között. Január és április között ez a havi átlagszám 5208 volt. A törökök szerint a növekedés annak köszönhető, hogy bővítették a két ország közötti tengeri szállítási kapacitást.

Az orosz-török kereskedelem számai általánosságban is nőttek: az Oroszországba irányuló török export 2022 első felében elérte a 2,91 milliárd dollárt a TuskStat, az állami török statisztikai hivatal adatai alapján. A Bloomberg elemzése szerint az összeg nyolc éve nem volt ilyen magas.

Felemás reakció

Ankara elítélte az ukrajnai orosz inváziót, de Oroszországot nem szankcionálta, és a légterét sem zárta le az orosz gépek elől. A két ország közti szálak erősödni látszanak, miután öt török bank is használni kezdte az orosz banki fizetési rendszert, a Mirt.

Augusztusban Erdogan török elnök Szocsiban személyesen is találkozott Putyin orosz elnökkel, három héttel azelőtt pedig Iránban rázhattak kezet.

Miután Törökország a NATO tagja, az oroszoknak tett gesztusait árgus szemekkel figyeli a Nyugat. A hónap elején a Financial Times azt írta, esetleg büntetőintézkedéseket hozhatnak Törökország ellen, például visszafognák a török cégek finanszírozását.

Fontosak az oroszok

Oroszország Törökország egyik fő kereskedelmi partnere, és törékeny gazdaságának szüksége is van az orosz gazdasági kapcsolatokra. Itt írtunk arról, hogy a törökországi infláció júniusban 78,62 százalékos volt az egy évvel korábbihoz képest, ez 24 éves rekord.

A török tengerpart egyben az orosz turisták egyik kedvelt célpontja: a pandémia előtt, 2019-ben hétmillióan látogattak az országba.


The Conversation

Ne hagyd ki!