Különösen értékesek lehetnek a ritkább, régebbi iPhone-ok
Fotó: Shutterstock

Eszement pénzt érhet egy-egy régi mobiltelefon

A becslések szerint összesen 60 ezer dollárt, azaz mintegy 21 millió forintot fizethetnek egy első generációs iPhone 4GB-os készülékért, egy iPhone Bluetooth Headsetért és egy 160 GB-os, hatodik generációs iPod Classic-ért egy árverésen. Azonban néhány éve egy 2007-es almás telefonért 67 millió forintnak megfelelő dollárt sem sajnáltak.


Rengeteg pénzt érhet egy-egy régi mobiltelefon

2007-ben Steve Jobs mutatta be azt az elsőgenerációs iPhone-t, amely mobiltechnológiai forradalmat indította el a világban. Ezen készülék egy igazán ritka változata a 4 GB-os modell, amelyet alig két hónappal a piacra kerülése után kivontak a forgalomból a várakozásoknál jóval alacsonyabb értékesítési számai miatt. A vásárlók inkább a kétszer drágább, de dupla akkora tárhellyel rendelkező, 8 GB-os almás készüléket keresték. Mivel nem sok készült belőle, ezért is tartják a modellt az iPhone-gyűjtők Szent Gráljának.

A Sotheby's aukciósháznál egy ilyen készüléket fognak elárverezni egy iPhone Bluetooth Headsettel és egy 160 GB-os, hatodik generációs iPod Classic-kal együtt a napokban. A szakértők szerint a készülékek összesen 40-60 ezer dollár között kelhetnek el, tehát akár 21 millió forintot is érhetnek.

Egyébként ennél is többért, rekordösszegért kelt el egy szintén első generációs, bontatlan, eredeti csomagolásban lévő, kiváló állapotú, 2007-es, 4GB-os iPhone egy amerikai árverésen a nyáron. A készülékre 28 licit érkezett, és végül 190 ezer dollárt, vagyis - mai árfolyamon - nagyjából 67 millió forintot fizettek érte.

Prémium okostelefonok viszik a hátukon a globális telefonpiacot

Az iPhone-ok népszerűsége 2007 ót töretlen: nagyjából 26,5 millió iPhone 14 Pro Max okostelefont szállítottak ki 2023 első felében. Ezzel az értékkel az Apple csúcskészüléke lett a legkeresettebb mobiltelefon a világon a vizsgált időszakban. Sőt, a ranglista következő helyein is az almás cég készülékei állnak: a második a iPhone 14 Pro, azt követi az iPhone 14, majd az iPhone 13. Az ötödik pozícióra pedig a Samsung Galaxy A14 fért fel – derül ki a Omdia vállalat Smartphone Model Market Tracker felméréséből.

A kutatás arra is rávilágít, úgy lett a négy legnépszerűbb okostelefon iPhone a világpiacon, hogy az előző év azonos időszakához képest kevesebb telefont adott el az Apple. Azonban Pro Max készülék sosem volt ennyire sikeres. Ráadásul mivel ezek a modellek a szériájuk legdrágábbjai, így összességében több bevétele volt az almás cégnek a 2023 január-júniusi időszakban, mint 2022 első fél évében.

Emellett a jelentés rámutat, csökkent az okostelefonok globális piaca. Zsugorodott a közép- és alsókategóriás szegmens, ami leginkább a gazdasági recesszióval, valamint a használt okostelefonok piacbővülésével magyarázható. Viszont tovább nőtt a kereslet a prémium termékekre, és stabil maradt az igény az Apple modernebb készülékeire.

Ne hagyd ki!