Rekordösszeget fizettek egy régi iPhone-ért
Fotó: Shutterstock

Több tízmillió forintot csengettek ki egy régi iPhone-ért

Nagyjából 63 millió forintnak megfelelő dollárért kelt el egy régi, 2007-es iPhone a napokban. A készülék a bontatlan dobozában 16 év alatt durván megnégyszázszorozta az árát.


Rekordösszeget fizettek egy régi iPhone-ért

Rekordösszegért kelt el egy első generációs, bontatlan, eredeti csomagolásban lévő, kiváló állapotú, 2007-es iPhone egy amerikai árverésen. A készülékre 28 licit érkezett, és végül 190 ezer dollárt, vagyis nagyjából 63 millió forintot fizettek érte. Ez az összeg mintegy négyszázszorosa a 16 évvel ezelőtti, 99 dolláros, azaz körülbelül 166 ezer forintos árának.

A HVG megjegyzi, az első generációs, 4 GB-os iPhone azért is különleges, mert Steve Jobs, az Apple társalapító-igazgatója alig két hónappal azután, hogy piacra került a készülék, ki is vonatta a forgalomból a várokozásoknál jóval alacsonyabb értékesítési számai miatt. A vásárlók inkább a kétszer drágább, de dupla akkora tárhellyel rendelkező, 8 GB-os almás készüléket keresték. Mivel nem sok készült belőle, ezért is tartják a modellt az iPhone-gyűjtők Szent Gráljának.

Megadta az otthoni javítás lehetőségét az Apple is

Egyébként nyolc európai országban az Apple lehetővé tette, hogy egyes iPhone-típusok és Macintoshok bizonyos javítási műveleteit otthonról is elvégezhessék azok tulajdonosai az Apple Self Service Repair program segítségével. Erre már korábban lehetőség volt az Egyesült Államokban, tavaly decembertől pedig az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Svédországban és Spanyolországban is elérhető a program.

Egyelőre csak az iPhone 12 és 13 sorozatú okostelefonok egyes alkatrészeinek (például kijelző, akkumulátor, kameramodul) a házi cseréjéhez nyújt segítséget a Self Service Repair. Valamint azok a Mac-ek javíthatók, amelyek M1 processzort használnak.Az alkatrészek mellett a munkához szükséges szerszámok is megvásárolhatók a cégtől. Illetve bérelni is lehet tőlük, bár nem olcsón, mintegy 49 dollárért (16 ezer forint) egy hétre, illetve a különböző országok helyi valutájában.

Szétkapták az iPhone-t: meglepő, mit találtak benne

Az is előfordul, hogy valaki nem összeszereli, hanem inkább szétkapja a telefonokat. Így tett a Nikkei is az előző ősszel: szétszedte a legújabb iPhone-t.

Arra jutott, hogy minden eddiginél költségesebb lehet az Apple-nek is az új iPhone-ja, annyira drágák az alkatrészei. A japán cég szakemberei egy 128 GB memóriás iPhone 14 Pro Maxot szereltek szét. Egyebek mellett megállapították, hogy az elődjeihez képest jobb kamerarendszerrel és továbbfejlesztett rendszerprocesszorral látták el. Ez a két komponens jelentősen hozzájárulhatott ahhoz, hogy az új modell alkatrészköltsége több mint 60 dollárral növekedjen az egy évvel korábbi csúcsmodellhez képest, és elérje az 501 dollárt.


Ne hagyd ki!