Igaz, még csak nyolc európai országban, valamint az USA-ban
Fotó: Shutterstock

8 európai országban elérhető az Apple "javítsd magad"  programja

Több európai országban hozzáférhető az Apple Self Service Repair program, amely arra ad lehetőséget, hogy az emberek saját maguk megjavítsák az elromlott iPhone-jukat vagy Macintoshukat. Azonban vannak, akik inkább szétszerelik.


Megadja az otthoni javítás lehetőségét az Apple

Nyolc európai országban lehetővé tette az Apple, hogy egyes iPhone-típusok és Macintoshok bizonyos javítási műveleteit otthonról is elvégezhessék azok tulajdonosai az Apple Self Service Repair program segítségével. Erre már korábban lehetőség volt az Egyesült Államokban, ettől a héttől pedig Nagy-Britanniában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Svédországban és Spanyolországban is elérhető a program – írja a hwsw.

Ez jelentős változás a cég üzletpolitikájában, hiszen korábban minden esetben tiltotta az ilyen jellegű otthoni beavatkozást, így eredeti pótalkatrészek sem voltak a munkához. Az amerikaiak is csak áprilistól élhetnek a lehetőséggel.

Vannak korlátok

Egyelőre csak az iPhone 12 és 13 sorozatú okostelefonok egyes alkatrészeinek (például kijelző, akkumulátor, kameramodul) a házi cseréjéhez nyújt segítséget a Self Service Repair. Valamint azok a Mac-ek javíthatók, amelyek M1 processzort használnak.

Az alkatrészek mellett a munkához szükséges szerszámok is megvásárolhatók a cégtől. Illetve bérelni is lehet tőlük, bár nem olcsón, mintegy 49 dollárért (19 500 forint) egy hétre, illetve a különböző országok helyi valutájában.

Szétkapták az új iPhone-t: meglepő, mit találtak benne

Az is előfordul, hogy valaki nem összeszereli, hanem inkább szétkapja a telefonokat. Így tett a Nikkei is, az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szétszedte a legújabb iPhone-t.

Arra jutott, hogy minden eddiginél költségesebb lehet az Apple-nek is az új iPhone-ja, annyira drágák az alkatrészei. A japán cég szakemberei egy 128 GB memóriás iPhone 14 Pro Maxot szereltek szét. Megállapították, hogy az elődjeihez képest jobb kamerarendszerrel és továbbfejlesztett rendszerprocesszorral látták el. Ez a két komponens jelentősen hozzájárulhatott ahhoz, hogy az új modell alkatrészköltsége több mint 60 dollárral növekedjen az egy évvel korábbi csúcsmodellhez képest, és elérje az 501 dollárt.

Legjobban az A16 Bionic rendszerchip költségei nőhettek, melyet nagyjából 110 dollárért gyárthatnak. Az új kamerarendszerhez a Sony szállítja a szenzorokat, amelyek 30 százalékkal nagyobbak, mint korábban, de 50 százalékkal kerülhetnek többe, nagyjából 15 dollárba.

A Nikkei szakemberei megállapították, hogy a kijelzőt és a memóriachipeket továbbra is a Samsung gyártja. A készülék több, létfontosságú Qualcomm-komponenst rejt, melyek közül talán a legdrágább az 5G-képes modem-RF chip, a Snapdragon X65. Úgy tűnik, hogy a műholdas segélyhíváshoz ezt a modemet leszámítva nem használ semmilyen dedikált hardverkomponenst az Apple.

Meglepetésre megnőtt az amerikai komponensek száma az új készülékben. Az korábbi 22,6 százalék helyett a iPhone 14 Pro Max 33,4 százaléka amerikai.

The Conversation

Ne hagyd ki!