Az Apple egyik iPhone telefonja kék színben, a gyártó rekordot döntött a kínai piacon

Az iPhone-gyártó fennállása legjobb pénzügyi negyedévét tudhatja maga mögött Kínában.



Újra a csúcson

A Counterpoint Research piackutató elemzése szerint hat év után ismét a kínai eladási listák élére kerültek az Apple okostelefonjai. A cupertinói cég 23 százalékos piaci részesedést ért el a 2021-es év negyedik negyedévében, 32 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi értékesítési eredményeit. A távol-keleti börzén ez abszolút rekordnak számít házon belül.

Éves viszonylatban azonban nem sikerült a trónfosztás, a 2021-es eladási listát továbbra is a Vivo vezeti 22 %-os piaci részesedéssel, őt követi sorban az Oppo (21%), az Apple (16%), a Honor (15%) és a Xiaomi (13%).

Az Apple elsősorban az iPhone 13-as modellnek köszönheti kimagasló eredményeit.

Sajátos jellemzők

A cég sikere azért is figyelemreméltó, mert a kínai okostelefon-piac teljesítménye a tavalyi negyedik negyedévben kilenc százalékkal elmaradt a 2020-as azonos időszakhoz képest. Az értékesítési számokra az is pozitívan hatott, hogy a legnagyobb rivális Huawei eladásait jócskán megtépázták az egyesült államokbeli szankciók.

A szebb napokat is látott gyártó éves viszonylatban 68 százalékkal teljesítette alul a megelőző év értékesítési eredményeit. A Counterpoint Research szerint a Huawei mindössze 7%-os piaci részesedéssel rendelkezett Kínában a negyedik negyedévben.

Az élbolyban lévő gyártók mindegyike növelni tudta eladásait, ettől függetlenül Ivan Lam vezető elemző szerint további visszaesésekre lehet számítani a keleti börzén. A globális félvezető- és alkatrészhiány negatív hatást gyakorol a gyártók telefonszállítási lehetőségére, miközben a kínai polgárok egyre később cserélik le elavult készülékeiket.

Az elemző hozzátette, hogy Kína gazdasági környezete meglehetősen bonyolult, az export vezérli a növekedést, és a hazai kiadások továbbra is elenyészőek. Az alacsony fogyasztói kiadások pedig lassítják a gazdasági gyarapodást.

The Conversation

Ne hagyd ki!