Igen nagy táv megtételére lehet képes egyetlen tankolással
Fotó: Shutterstock

Készül a világ első hidrogénhajtású repülő autója

Egy ausztrál házaspár fejleszti a világ legelső függőleges fel- és leszállásra képes hidrogénhajtású repülő autóját. Igen gyors jármű várható, és jelentős táv megtételére lehet képes egyetlen tankolással. A technológia akár a légi közlekedés karbonlábnyomát is csökkentheti.


Néhány éven belül repülő hidrogénautót is lehet vásárolni

Nagyjából 11 millió amerikai dollárba, azaz durván 3,8 milliárd forintba kerül a világ legelső függőleges fel- és leszállásra képes, hidrogénhajtású repülő autójának a fejlesztése. A projekt egy ausztrál házaspár nevéhez fűződik, akik költségei felét Ausztrália biztosítja – írja az Interesting Engineering.

A gép akkumulátoros változatát 2017-ben készítette el a pár. Az 300 km/órás sebességre volt képes, és legfeljebb 250 km-t tudott megtenni egyetlen töltéssel. Azonban a készülő hidrogénes verzió a korábbi generációéval azonos végsebesség mellett akár 1000 km megtételére is alkalmas lehet egy tankolással.

A HVG megjegyzi, a jármű szárnya billenthető. A fel- és leszállást, illetve a haladását nyolc rotor támogatja. Öt fő szállítására lesz képes, valamint mentésre és áruszállításra is használható. Sőt, a technológia jelentősen csökkentheti a légiközlekedés karbonlábnyomát is.

A várakozások szerint 2026-tól lesz kapható.

Ennyi idő alatt lehet feltölteni egy hidrogénhajtású autót

Egyébként Lepsényi István, a Magyar Hidrogéntechnológiai Szövetség elnöke szerint a hidrogén elengedhetetlen ahhoz, hogy megszűnjön a fosszilis energia felhasználása és elérjük a klímasemlegességet 2050-re.

Mint energiahordozó a hidrogén megkerülhetetlen „kulcstechnológia”. Alkalmazása számos területen szükséges, kezdve a közlekedéstől az energetikán át az ipari folyamatokig. Alkalmazásának napi gyakorlata bizonyos területeken már zajlik, mondhati teljesen természetes

- tájékoztatott korábban a szakember.

Hozzátette, az elektromos autóknál annyi különbséget jelentene a technológiaváltás a hidrogénes üzemre, hogy az akkumulátor helyett a hidrogén biztosítja az elektromosságot. Ráadásul 15 perc töltés is elég lehet akár 600 kilométer megtételéhez.

A technológiai háttér dióhéjban

A hidrogént, annak érdekében, hogy kellően funkcionális legyen, megújuló (nap, szél, geotermikus és biomassza) energiából, illetve nem megújuló, de alacsony szén-dioxid-tartalmú nukleáris energiából kell előállítani

- nyilatkozta Lepsényi István.

Megjegyezte, szükség van nagy kapacitású elektrolizáló berendezésekre is, melyek az elektromos energiából hidrogént állítanak elő. Így az energia magas energiasűrűség mellett gyakorlatilag korlátlan ideig tárolható. Valamint kellenek üzemanyagcellákra is, amelyek végül visszaalakíthatják a hidrogént például elektromos árammá.

Hozzáfűzte, az említett technológiát az Európai Unió 2030-ra széles körben alkalmazni szeretné. Emiatt például a szürke hidrogén helyett a zöld hidrogén arányát 50 százalékra emelnék.


Ne hagyd ki!