Revlon rúzsok pirosas rózsaszínes színekben
Forrás: Facebook

Az ellátási láncok áldozata lett a 90 éves kozmetikai cég

Csődvédelmi eljárást kezdeményezett a Revlon az Egyesült Államokban arra hivatkozva, hogy megdrágultak a termékeihez használt alapanyagok az ellátási láncokban tapasztalható fennakadások miatt.



A 90 éves múltra visszatekintő cégnek ugyancsak nehézséget okoz az infláció, a munkaerőhiány és a szállítói kifizetések.

Egy rúzshoz 40 féle dolog kell

A cég arra számít, hogy már meglévő hitelezőitől 575 millió dollár kölcsönt kap a napi működési költségek fedezésére.

A Revlon részvényei a bejelentés után 13 százalékot veszítettek értékükből a Wall Streeten.

A társaság közlése szerint az ellátási láncok körüli bonyodalmak nyomán erős verseny alakult ki a kozmetikai alapanyagokért. A beszállítók, akik korábban 75 napos fizetési határidővel dolgoztak, most már előre fizetést kérnek.

Mindennek következtében a cég portfoliójában szereplő termékek fontos alapanyagaiból hiány alakult ki.

Egy Revlon rúzshoz például 35-40 nyersanyag és összetevő szükséges, és ezek mindegyike nélkülözhetetlen a termék előállításához.

Startup riválisok

A Revlon branden kívül a társaság tulajdonában más, jól ismert nevek is szerepelnek, például az Elizabeth Arden, az Almay, valamint Christina Aguilera és Britney Spears nevével fémjelzett illatok.

A 90-es években híres szupermodellekkel reklámozó cég olyan friss versenytársakat kapott, mint a Kylie Jennerhez köthető Kylie Cosmetics, vagy Rihanna Fenty Beauty-ja.

A csődvédelmi eljárásban a US Revlon folytatja működését, miközben tervet dolgoz ki hitelezői kifizetésére.

A Revlon elnöke, Debra Perelman szerint az eljárás lehetővé teszi a cég számára, hogy vásárlói számára továbbra is biztosítsa ikonikus termékeit, akárcsak az elmúlt évtizedekben tette, miközben előkészítse az utat a jövőbeni növekedés számára.

Ugyanakkor a New York-i tőzsde már megkezdte a cég részvényeinek eltávolítását platformjáról. Itt írtunk arról, hogy a Citibank tavaly tévedésből utalt majdnem 900 millió dollárt a Revlon hitelezőinek.

Ne hagyd ki!