Shell benzinkút piros-sárga logó
Fotó: Shutterstock

Extrém károkozással vádolja az olajóriást egy távozó dolgozója

Felmondott a Shell egyik biztonsági tanácsadója, egyben azzal vádolta a cég felsővezetőit, hogy nem törődnek a környezet védelmével.



Caroline Dennett a LinkedIn-en tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt írta: a vállalat „extrém károkat okoz a klímának, a környezetnek, a természetnek és az embereknek”. A Shell válaszul megerősítette, hogy 2050-re el akarja érni a karbonsemlegességet.

Még több olajfúrás

Dennett előzőleg emailt küldött a Shell vezetőinek, valamint 1400 munkatársának és alvállalkozójának, amelyben részletesen leírta, hogy miért akarja otthagyni a céget.

Nem tudok tovább egy olyan társaságnak dolgozni, ahol figyelmen kívül hagyják a vészjelzéseket, és elvetik a klímaváltozás és az ökológiai összeomlás kockázatát – írta Dennett.

Hozzátette:

a Shell nyilvánosan hangoztatott „net zéró” politikájával ellentétben azt tervezik, hogy még több olaj- és gázlelőhelyet nyitnak meg, és nagyobb volumenben folytatják a kitermelést.

A „net zéró” azt jelenti, hogy nem kerül a cég által további, üvegházhatást okozó gáz a légkörbe. Ehhez, amennyire csak lehet, mérsékelni kell a kibocsátást, illetve, ha nem mindenütt lehet, azt ki kell egyensúlyozni egy azonos mennyiség eltávolításával.

A Shell lehetne az élharcos

A Shell volt biztonsági tanácsadója felszólította a céget, hogy azonnal állítsa le új kitermelésre irányuló projektjeit, távolodjon el a fosszilis energiahordozóktó, váltson tiszta, megújuló energiaforrásokra.

A Shellnek kellene a törekvés élére állnia minden anyagi, technikai és emberi erőforrásával, de nem tervez hasonlót – mondta.

Dennett több mint egy évtizedet töltött a Shellnél biztonsági tanácsadóként. Munkájához tartozott, hogy világszerte ellenőrizze a munkatársakat és alvállalkozókat a balesetek és az olajömlések számának minimalizálása érdekében.

A BBC megkeresésére a cég egyik szóvivője azt mondta:

Dollármilliárdokat költünk alacsony karbontartalmú energiaforrásokra, de a világnak még évtizedekig szüksége lesz olajra és gázra azokban a szektorokban, amelyek nem könnyen dekarbonizálhatók. A cég célja továbbra is a „net zéró” elérése 2050-e.

Ne hagyd ki!