A csehek kétszer annyi sört isznak, mint mi
Fotó: Shutterstock

Az átlagcseh kétszer annyi sört iszik, mint az átlagmagyar

A csehországi sörgyárak tavaly 20,55 millió hektoliter sört főztek, 950 ezer hektoliterrel többet, mint 2021-ben - közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában. Nálubk még nincs friss adat, de ez elmúlt harminc évben csökkent az egy főre jutó sörfogyasztás.



A Csehországban főzött sör mennyisége két éves visszaesés után ugyan emelkedett, de még mindig nagyjából egymillió hektoliterrel alacsonyabb, mint 2019-ben, a koronavírus-járvány előtt. Az egy személyre jutó sörfogyasztás tavaly 136 literre nőtt a 2021. évi 129 literről. (Nálunk ez tavaly 64 liter volt).

Az alkoholmentes sörök előállítása éves szinten 13 százalékkal 1,3 millió hektoliterre emelkedett tavaly. A vendéglői sörfogyasztás viszont továbbra is az utóbbi évtizedek legalacsonyabb szintjén van. Míg 2009-ben a megtermelt sör majdnem felét a vendéglőkben fogyasztották el az emberek, tavaly ez a mutató csak 31 százalék volt.

Itthon tavaly nem érte el a pandémia előtti szintet a nagyüzemi sörök forgalma. Az elmúlt harminc évben ráadásul a harmadával esett vissza az egy főre jutó sörfogyasztás idehaza. A prémium, szuper prémium és alkoholmentes sörök viszont nagyon szépen teljesítenek.

Idén januárban 8–13 százalékkal drágultak a sörök a hazai boltokban. Azonban kivételt jelentettek a vendéglátóhelyeken kínált dobozos vagy csapolt sörtermékek, hiszen azok árszabása átlagosan "csak" 2 százalékkal csúszott feljebb az említett hónapban.

Éves alapon 30-40 százalékos drágulást mért a sörök piacán a Központi Statisztikai Hivatal 2023 első hónapjában. Havi leosztásban meglehetősen egyenletes volt a tavalyi drágulás, így az idei januári jelentős emelkedés meglehetősen kirívó volt.


Ne hagyd ki!