Színes zászlók a kék égen a BRICS-országok szimbólumai
Az öt nagy fejlődő gazdaság, vagyis a BRICS államok arra készülnek, hogy nemzetközi tartalékvalutát hoznak létre. Elemzők szerint az új pénznem az amerikai dollár és a Nemzetközi Valutaalap által kibocsátott SDR riválisa kíván lenni.

A BRICS az öt ország: Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság informális csoportja.

Versenytársat a dollárnak!

Az öt ország vezetőjének legutóbbi csúcstalálkozóján Putyin orosz elnök azt mondta: új globális tartalékvaluta létrehozásán dolgoznak, amely az öt tagország fizetőeszközének értékén alapulna. Hozzátette, hogy minden korrekt partnerrel készek az együttműködésre. Ezzel arra célozhatott, hogy Törökország, Egyiptom és Szaúd-Arábia is fontolgatja a belépést a BRICS-be – írja a Bitcoin.

A lépéssel az IMF vélt amerikai hegemóniájának megszüntetését céloznák – mondta Chris Turner, az ING Bank egyik vezetője. Hozzátette, hogy az új tartalékvaluta lehetővé tenné, hogy saját befolyási övezetet építsenek ki.

Putyin orosz elnök korábban arról is beszélt, hogy erősödtek a kapcsolatok az orosz üzleti körök, és a BRICS-országok üzleti közösségei között. Példaként hozta fel, hogy folyamatban vannak a tárgyalások indiai üzletláncok oroszországi terjeszkedéséről, és mások mellett a kínai autók és hardverek részesedésének növeléséről az orosz piacon. Brazília nemrég jelentette be, hogy annyi orosz dízelt vesz, amennyit csak bír. Mindez azt mutatja, hogy a BRICS már nemcsak egy kirakatszövetség. Erről bővebben itt írtunk.

Semmi sem tart örökké

A Dél-afrikai Köztársasághoz hasonlóan Oroszország anyagilag és fegyverszállítással is segíteni kezdte a szubszaharai afrikai országokat.

Emellett Putyin és más BRICS-országok vezetői nyíltak kritizálták Washington hegemóniáját és kivételezett szerepét.

Az orosz elnök több ízben is elítélte a Moszkva ellen hozott nyugati pénzügyi szankciókat. Az idei szentpétervári gazdasági fórumon hetvenperces beszédében élesen kritizálta, hogy az Egyesült Államok évek óta uralja a globális pénzügyi rendszert.

Semmi sem tart örökké. Az amerikaiak kivételesnek gondolják magukat. Ez pedig azt jelenti, hogy mindenki más másodosztályú

- tette hozzá.

Az első világháború óta az amerikai dollár a globális tartalékvaluta. Jelenleg is jól tartja magát, idén már több mint 10 százalékot erősödött.


The Conversation

Ne hagyd ki!