Vlagyimir Putyin fekete kabátban
Fotó: Shutterstock

A régiek helyett most új partnereket keres Putyin

Oroszország átirányítja kereskedelmét „megbízható nemzetközi partnerek”, például Brazília, India, Kína és Dél-Afrika felé, miután a Nyugat megkísérli a a gazdasági kapcsolatok megszakítását.


Putyin orosz elnök a BRICS-csúcstalálkozó részvevőihez intézte szavait. A BRICS az öt fejlődő gazdaság: Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság informális csoportja.

Bővülő kereskedelem

Aktívan munkálkodunk a kereskedelmi kapcsolatok és a külföldi gazdasági kapcsolatok újjászervezésén, kiemelten a BRICS-országokkal

– fogalmazott Putyin orosz elnök a virtuális csúcstalálkozó nyitó videóüzenetében.

Arról is beszélt, hogy a Moszkva és a BRICS országok közötti kereskedelem volumene az év első három hónapjában 38 százalékkal bővült, és elérte a 45 milliárd dollárt.

Erősödtek a kapcsolatok az orosz üzleti körök, és a BRICS-országok üzleti közösségei között – mondta Putyin. Példaként hozta fel, hogy folyamatban vannak a tárgyalások indiai üzletláncok oroszországi terjeszkedéséről, és a kínai autók, eszközök és hardverek részesedésének növeléséről az orosz piacon.

Oroszország ugyancsak növeli a Kínába és Indiába irányuló olajexportot. Erről bővebben itt írtunk.

Alternatív megoldások

Putyin hozzátette, hogy az orosz üzenetküldő rendszer, amely pénzügyi intézményeket köt össze, nyitott arra, hogy az öt ország bankjaival összekapcsolódjon. Hangsúlyozta, hogy Moszkva megtalálja a módján az üzletek lebonyolításának anélkül, hogy a dollárra vagy az euróra támaszkodna.

A BRICS-partnerekkel együtt megbízható alternatív mechanizmusokat dolgozunk ki

– tette hozzá Putyin.

A Nyugatot azzal vádolta, hogy a piacgazdaság alapvetéseit hagyja figyelmen kívül, például a szabadkereskedelmet.

Globális szinten aláássa az üzleti érdekeket, negatív hatással van az emberek jólétére, valójában egész országok jólétére

– vélekedett.

A BRICS-csúcs házigazdája Peking, és ez Putyin első nemzetközi fóruma más jelentős gazdaságok vezetőivel, mióta elrendelte Ukrajna megtámadását.

A nyugati szankciók ellenére Moszkva továbbra is szépen keres az orosz olaj exportálásából, miután növekednek az energiaárak, és az Európa által visszautasított olajnak más vevői akadtak. A Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint az orosz olaj exportjából származó bevételek májusban elérik a 20 milliárd dollárt.

Ne hagyd ki!