tanker hajó rózsaszín
Fotó: Shuterstock

Ezért bírják anyagilag az oroszok a háborúzást

A tengeren szállított orosz olaj fele most már Ázsiába tart, főként Kínába és Indiába. Moszkva még mindig több pénzt keres energiahordozók eladásából, mint amennyit naponta az ukrajnai háborúra költ.

A február 24-i orosz támadás előtti hetekben még csupán az orosz olaj kevesebb mint 40 százalékát szállították Ázsiába – írja a Bloomberg. Májusban India több olajat vett Oroszországtól, mint Szaúd-Arábiától.

Elég a háborúra, még marad is

A Bloomberg összesítése szerint a múlt héten napi 3,55 millió hordó olajat vittek ki Oroszországból tengeri úton. Ebből 1,878 millió tartott Ázsia felé – derítette ki a hírügynökség hajókövetési adatokból. Arról, hogy az orosz olaj tengeri szállításában hogyan vesznek részt európai uniós országok, itt írtunk.

A kínai olajimport számai nem változtak, India azonban jelentősen több orosz olajat vásárol. Az ukrajnai háború előtt az orosz exportolaj 1 százaléka került Indiába, a háború első száz napja után már a 18 százaléka – írja a Centre for Research on Energy and Clean Air (CREA) független kutatóközpont.

A CREA azt is kiszámolta, hogy Oroszországnak február 24-e és június 3-a között (vagyis a háború első 100 napjában)

97 milliárd dollár bevétele származott fosszilis energiahordozók exportjából.

Ennek 61 százaléka az Európai Unióba irányult, mintegy 59 milliárd dollár értékben.

Márciusban Moszkva még bőven napi 1 milliárd dollár feletti bevételt húzott be az olaj- és gázeladásokból, ez mostanra némileg csökkent. Még mindig meghaladja azonban az ukrajnai háború költségét: a CREA számítása szerint

Oroszország naponta 876 millió dollárt költhet az ukrajnai orosz invázióra.

Háromszor annyit vesz India

Májusra már Oroszország lett India második legnagyobb olajbeszállítója Irak mögött, megelőzve Szaúd-Arábiát. Körülbelül napi 819 ezer hordó orosz olajat vettek naponta, ami egyrészt rekordnak számít, másrészt háromszorosa az áprilisi napi 277 ezer hordónak – írja a Reuters.

Az orosz olajat diszkontáron lehet megvásárolni az orosz árukra kivetett szankciók és bojkottok miatt, de az energiaárak emelkedése miatt így is bőséges bevétele származik az olajból a Kremlnek. Arról, hogy ebből várhatóan több pénze lesz Moszkvának, mint tavaly, itt írtunk.

Sem Kína, sem India nem ítélte el az Ukrajna ellen indított orosz háborút, sőt Peking aggályait hangoztatta az Oroszország elleni szankciók miatt. India azokra a kritikus hangokra, mely szerint a kőolajvásárláson keresztül támogatja az oroszok háborúját, májusban úgy reagált: az orosz energiahordozók India felhasználásának csak egy kis részét teszik ki, és ha hirtelen megszüntetnék az orosz importot, az a kőolaj világpiaci árát is megemelné.

India nemcsak kőolajat, hanem cseppfolyósított gázt is vásárol az oroszoktól, amikor súlyos hőhullám sújtotta az országot, erről itt írtunk.


Ne hagyd ki!