Borul minden, versenytársa akadt az orosz olajnak

Borul minden, versenytársa akadt az orosz olajnak

Irán júniusban és júliusban növelte az olajeladást Kínába, és ebben a hónapban a tendencia erősödhet, miután a perzsa állam aláment az orosz olaj árának. Közben India a múlt hónapban – március óta először – kevesebb orosz és több szaúdi olajat vásárolt.


A háború kitörése óta Kína és India az orosz energiahordozók fontos felvevőpiacai lettek.

Egymás alá ígér Teherán és Moszkva

Júliusban az orosz uráli olaj erős versenytársa volt az iráninak, miután mindkettőt nagyjából ugyanolyan kedvezménnyel kínálták. Miután azonban az árkülönbség növekedett, augusztusban a kínai finomítók visszatérhetnek az olcsóbb iráni áruhoz

– mondta a Vortexa elemzője, Emma Li a Reutersnek.

Irán nem közöl hivatalos adatokat, ezért nincsenek pontos számok olajexportja mennyiségéről. Az elemzők mások mellett műholdas és kikötői adatokból lövik be a számokat.

Az SVB becslése szerint júliusban Irán 110 ezer hordóval adott el többet naponta Kínának, mint az előző hónapban, összesen 810 ezer hordó olajat.

Az biztos, hogy az iráni kőolajat augusztusra 11 dollárral kínálják alacsonyabb áron a Brent olaj irányadó áránál a kínai vásárlóknak.

Ez 8 dollárral kevesebb, mint amennyibe az orosz uráli olaj kerül.

Az orosz és iráni olaj közti árkülönbség július végén még csupán 3,5-4 dollár volt hordónként.

Bár a magas olajárak miatt csökkent a nyomás Teheránon a 2015-ös nukleáris megállapodás újjáélesztésére, ha sikerülne, már nemcsak Kínának adhatna el, hanem korábbi vevőinek, Dél-Koreának és Európának is.

India is visszavett

Az orosz olaj másik fő felvásárlója, India júliusban kicsit több mint 877 ezer hordóval vett naponta Moszkvától, ami a júniusi mennyiséghez képest 7,3 százalékos csökkenés. Oroszország ugyanakkor továbbra is India második legnagyobb beszállítója Irak után.

India, a világ harmadik legnagyobb olajimportőre ugyanakkor összességében is kevesebb olajat vett júliusban júniushoz képest: 4,63 millió hordónyit naponta, ami 3,2 százalékos csökkenés.

Figyelemreméltó, hogy ezen belül a szaúdi olajimport aránya mintegy 25 százalékkal, 824 ezer hordóra nőtt a hetedik hónapban, miután csökkentették az árát. Szaúd-Arábia továbbra is India harmadik legnagyobb olajbeszállítója.

Itt írtunk arról, hogy a májusi rekord után már júniusban is csökkent az Ázsiába tartó orosz olaj mennyisége.

Ne hagyd ki!