Így változott a taxizást szabályozó rendelet
Fotó: Shutterstock

Így változott a taxizást szabályozó rendelet

Szigorúbb fellépés a szabálytalan taxizás ellen, legmagasabb megengedett életkor rendezése: több ponton is megérett a változtatásra a taxizás szabályozása, a Technológiai és Ipari Minisztérium javaslatára a Kormány módosította az erről szóló rendeletet a szabályokat betartó taxisok és a taxival utazók érdekében-jelentette be a közlekedésért felelős államtitkár a közösségi oldalán.


A járvány idejére felfüggesztett, a taxijárművek életkorára vonatkozó szabályok ez év végével lejárnak. Figyelembe véve, hogy az elmúlt időben a pandémia, a járműipari és energiapiaci válság a taxisok helyzetét sem könnyítette meg, a 2017. január 1. előtt közúti nyilvántartásba vett taxijárművek maximálisan megengedett életkorát 10-ről 13 évre emeljük kivételesen. A 2017 óta forgalomba helyezett, tehát ma 6 évnél fiatalabb autók esetében marad a 10 éves szabály.

Megteremtjük a jogszabályi feltételeit, hogy a taxiszolgáltatók bekapcsolódhassanak a közösségi közlekedési közszolgáltatásba. Ma az 50 fős Volán-busz alatti léptékben nincs kapacitási lépcső a tömegközlekedésben, márpedig sok helyen például este, hétvégén csak jóval kisebb igény jelentkezik, és a néhány vonatról leszálló utast pedig érdemes egy kisebb településen akár a céljához vinni kötött útvonal helyett. A nyugat-európai példákra épülő új szabályozás megteremti a lehetőséget az iránytaxik minden félnek előnyös működtetésére, akár üzemzavarok idején a taxik bevonására a vonatpótlásba, akár tervezett csatlakozó menetrend szerinti iránytaxik megrendelésére. Ilyen szolgáltatásokat a jövőben az országos közlekedésszervező rendelhet meg, elsőre nyilván kísérleti jelleggel

- írja Vitézy Dávid.

Szigorítjuk a taxis engedélyek kiadását, hogy a nem megbízható vállalkozásokat gyorsan ki lehessen szűrni a piacról.A jövőben próbautazás nélkül is lehetővé válik a jogellenesen működő szolgáltatók, a szabálytalan taxisok büntetése. Ez azért is fontos, mert a jelenlegi szabályozás több okból is kijátszhatónak bizonyult az elmúlt években, egy idő után például arcról felismerik a próbautasokat a jogellenesen működő taxisok. Emellett maga a szabálytalanság bizonyítása is problémát jelentett, ha a taxidroszton várakozó taxis megtagadta a próbautazást. Ez mostantól egyértelműbbé válik, az utasoknak és a hatóságoknak is több lehetőségük lesz.

Szigorítjuk a taxis fuvarszervezők és diszpécserszolgálatok működésének feltételeit: az eddigi szabályok szerint csak egyszer, az induláskor kellett bizonyítaniuk, hogy megfelelnek a szabályoknak, és időkorlát nélkül kapták meg az engedélyüket. Ezentúl maximum öt évre kaphatnak engedélyt. Emellett egyértelműen be kell majd jelenteni, hogy a vállalkozás milyen néven működteti a diszpécserszolgálatát, hogy egy panasz során világosan lehessen látni, hol történhetett a hiba, és szabálytalanság esetén ne kezdhessen ugyanazon a néven szolgáltatni mindig újabb es újabb gazdasági társaság.Az új szabályok előkészítésébe a TIM részéről bevontuk a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát és az Országos Taxis Szövetséget is, javaslataikat beépítettük a tervezetbe. A célunk az utasok és a nagyon nagy többségben jogszerűen működő taxisok védelme

- fogalmazott Vitézy Dávid.


Ne hagyd ki!