biztosítás, kár, biztosító, vihar

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Brutális nyári viharok - Mutatjuk mennyi kárt okoztak eddig!

Rekordösszegű kár érte a magyar lakosságot az augusztus eleji viharok miatt, a biztosítók akár 4,5 milliárd forintot elérő kárrendezéssel számolhatnak a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerint.



A szervezet közleménye szerint a múlthét csütörtök és vasárnap között lesújtó viharok miatt mintegy 20 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz kedd délig bezáróan. Hozzátették, jelenleg nem minden biztosító adatai állnak rendelkezésükre.

Továbbá mivel sokan éppen nyaralnak, szabadságukat töltik, vagy csak nem tudták még ellenőrizni lakhelyüktől távol eső ingatlanjaikat, a kárbejelentések száma a következő napokban még növekedhet.

Kiderült, a bejelentéseket követően a biztosítók nagyjából 4,5 milliárd forintnyi összeget különítettek el kárrendezésre, ennek jelentős részéhez pedig már az elkövetkező napokban hozzájuthatnak az ügyfelek.

Ezt se hagyd ki: Letarolta a vihar a házadat, kertedet? Így fizet a biztosító!

A közlemény szerint a bejelentések javarésze Budapestről, illetve Pest és Hajdú-Bihar vármegyékből érkezett. A múltheti viharokhoz hasonló pusztítást már nagyjából egy évtizede nem történt Magyarországon, a sorozatos viharok és azoknak intenzitása rekordmennyiségű kárt okozott országszerte.

Ugyanakkor a 4,5 milliárd forint eléréséhez a vihar csak részben járult hozzá: az infláció és a folyamatosan emelkedő árak miatt a korábbi éveknél jóval többe kerül egy-egy káreset rendezése

– emelte ki a Mabisz.

Pár éve „csupán” 80-100 ezer forintra rúgott az átlagos kárösszeg, ehhez képest a mostani gyorsjelentések adatai alapján idén nagyjából 200 ezer forint környékére becsülhető ez az összeg.

A Mabisz egyébként 13 éve gyűjti a május és augusztus hónapjai között keletkezett, vihar okozta kárkifizetéseket. Tavaly a viharszezon négy hónapja alatt összesen 63 ezer bejelentés érkezett, melyek alapján a biztosítóknak mintegy 7,5 milliárd forintnyi pénzt kellett kifizetniük. 2018-ban sokkal „kedvezőbbek” voltak ezek az adatok, ebben az évben kevesebb mint 3,2 milliárd forinttal kellett a cégeknek kompenzálniuk a lakosokat.

Érdekes lehet: Még bolondozhat velünk az időjárás

A magyarországi lakóingatlanok közel háromnegyede (73-73%) rendelkezik valamilyen lakásbiztosítással, a meglévő szerződések többségét pedig jópár évvel korábban kötötték meg és azóta sem aktualizálták a tényleges vagyoni helyzetnek megfelelően. Emiatt történhet meg az, hogy sok ember csak a kárrendezési folyamat alatt döbben rá arra, hogy az évek alatt alulbiztosítottakká váltak.


Forrás: Magyar Hírlap

Ne hagyd ki!