Pedig eddig rengeteg időt és pénzt fordíthattak a projektre
Fotó: Shutterstock

Beletört az Apple bicskája a sajátmárkás villanyautó tervébe

Körülbelül tíz éve fejleszti a tervezett első villanyautóját az Apple. Azonban beletört a bicskája a projektbe. Hiába fektethetett bele rengeteg időt és pénzt, nem készül el az autó.


Leáll a Apple tervezett villanyautójának a fejlesztése

Kútba dobta az Apple a saját villanyautója terveit: leállítja a Project Titant. A Bloomberg értesülése szerint erről a héten tájékoztatta néhány alkalmazottját a vállalat csúcsvezetése.

Korábban nagyjából 2 ezer ember dolgozott az autó megvalósításán. Ők elsősorban a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekre kerülnek át, de elbocsátásokra is lehet számítani. Azonban egyelőre kérdéses, hány főt érinthet a leépítés.

A hwsw hozzáteszi, az Apple villanyautós projektje 2014-ben indult, de többször hullámvölgybe került. Például ez történt 2019-ben is, amikor majdnem 200 alkalmazottját engedte el a cég erről a területről.

A fejlesztéssel kapcsolatos, néhány héttel korábbi hír pedig az volt, nincs elkaszálva a Project Titan, de az autó megjelenése csúszni fog, és további négy-öt évet kell várni a bemutatására.

A csúszást ekkor elsősorban azzal magyarázták a szakértők, hogy a jármű egyelőre nem tudja teljesíteni az önvezetés terén azt, amit elvárnának tőle.

Emellett tudni lehetett, hogy az Apple inkább a cég saját mesterséges intelligenciájának a fejlesztésére kíván fókuszálni a következő időszakban.

Új, jóval olcsóbb autómodell érkezhet a Teslától

Egyébként a napokban közölte a beszállítóival a Tesla, 2025 közepétől gyártanának egy új, a korábbiaktól olcsóbb villanyautót. A modell a "Redwood" kódnevet kapta, és körülbelül 25 ezer eurós, azaz nagyjából 9,6 millió forintos áron jelenhet meg a piacon – írja a Reuters.

A típusból hetente 10 ezer darabot állítanának elő, részben a Berlin melletti Tesla gyárban, de a gyártához nyitnának egy új üzemet Indiában is.

A Tesla az elmúlt években a Honda Civicet vizsgálta azért, hogy közelebb jusson a megfizethető autómodellekhez. Ennek ellenére kérdéses, a villanyautós akkumulátorok magas költségei miatt hogyan tudnák nyereségessé tenni az alsókategóriás autók szegmensét.

Ne hagyd ki!