Rakétakilövés közelről
Fotó: unsplash

Lakást bérelnél Budapesten? Nem árt, ha igyekszel!

Mindössze néhány hét alatt érezhetően megemelkedtek az árak a fővárosi albérletpiacon és már kezdenek visszatérni a koronavírus járvány előtti szintre. A drágulás főleg a belső kerületekre jellemző, ugyanis a keresletet azok a diákok hajtják, akik ősztől a felsőoktatásban tanulnak, ők pedig az oktatási intézményekhez közeli, új vagy felújított lakásokat részesítik előnyben.


​Gyorsuló drágulás

Néhány hét alatt jelentősen megugrottak júliusban az árak a budapesti albérletpiacon. A kínálati oldalon 4,3 százalékkal, a keresleti oldalon 4,7 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak júniushoz képest. A tendencia látványos: ilyen mértékű emelkedésre egy hónap alatt tavaly május óta nem volt példa. De amíg tavaly tavasszal a koronavírus első hullámának kínálati sokkhatását korrigálta vissza a piac, addig most a tavasszal indult emelkedő trend kezd begyorsulni. Ennek eredményeként Budapesten a bérbeadók átlagosan már 150 ezer forintot kérnek kiadó lakásukért – mutat rá elemzésében a Rentingo.com közösségi albérletkereső platform. Ezzel a tavaly júliusi 161 ezres szintet még nem, de a 2020. augusztusi szintet már elérték a fővárosi albérletárak. A bérlők vásárlóereje is tovább nőtt: a 140 ezres átlag alulról közelíti a tavaly júliusi 147 ezer forintot, és meghaladja a tavaly augusztusi 137 ezret.

​Főszerepben a diákok

Nem véletlen a fővárosi albérletárak ennyire látványos emelkedése alig néhány hét leforgása alatt. A változás másik kulcstényezője a felsőoktatás: a felvételi ponthatárok kihirdetése után sok diák kezdett albérletkeresésbe, ami gyors keresleterősödést hozott. Az őszi tanévkezdésre a fővárosba készülő külföldi diákok is újra megjelentek a bérlői oldalon, ami egyértelmű árfelhajtó hatást eredményezett a belső kerületekben. Ők elsősorban az új építésű vagy felújított, több szobás lakásokat keresik, jellemzően az V-VI-VII. és IX. kerület egyetemekhez közelebb eső körzeteiben. Az albérletárak emelkedése mellett azonban a kiadó lakást keresőknek, valamint a bérbeadóknak is fontos szem előtt tartaniuk, hogy a bérleti díjak emelkedése nem csak Budapest külső és belső részei között, hanem még egy adott kerületen belül is eltérő mértékű lehet.


Ne hagyd ki!