A koronavírus-járvány nemcsak a budapesti lakások bérleti díjait, hanem a bérlők életkor szerinti összetételét is alaposan átrendezte.


A pandémia kitörését követően megugrott azoknak a fiataloknak a száma, akik a saját bérlemény helyett továbbra is a szülőkkel élnek egy háztartásban (ezt nevezik mamahotelnek). 2019-ben a bérlők 56 százaléka még a 18-25 éves korosztályból került ki, arányuk azonban 2021-re 35 százalékra csökkent. Hasonló változások voltak a lakótársakkal közösen ingatlant bérlő fiatalok körében is: amíg 2019-ben 66 százalékuk volt 18-25 közötti, 2021-re 51 százalékra csökkent az arányuk.

A Rentingo.com legfrissebb elemzése az okokra is kitér. A fiatalok nagyobb arányú otthonmaradását részben magyarázhatja az egyetemeken bevezetett távoktatás, ami miatt sokak számára egyszerűen nem érte meg az egyetem közelében egy bérelt lakás fenntartása.

Megmozdultak a középkorúak

Miközben a fiatalok aránya csökkent az albérlők között, a középkorúaké növekedett: a 30-50 közötti bérlők aránya a járvány előtti 21 százalékról 35 százalékra emelkedett. Ez arra utal, hogy 2020-ban és 2021 első hónapjaiban jelentősen nőtt azoknak az aránya ebben a korosztályban, akik az emelkedő ingatlanárak, a munka elvesztése és egyéb tényezők miatt nehezen jutottak saját lakáshoz, így inkább egy bérleményt választottak, jegyzi meg a Portfólió.

Az elválás menete

A mamahotelt feladó fiatalok elsőként jellemzően lakótársakkal költöznek össze, majd csak később következik az önálló lakásbérlés. A fiúk jellemzően 5 év késéssel érkeznek ezekre az állomásokra, ennyivel tovább maradnak a szülőkkel.


The Conversation

Friss

Fotó: Unsplash

Hullott a haja, ez adta az ötletet a ma már jól menő vállalkozásához

A 26 éves Philomina Kane életét egy teljesen hétköznapi dolog változtatta meg. A Ghánában született fiatal formabontó ötlete az amerikai cápák tetszését is elnyerte, akik a napokban 200 ezer dollárral beszálltak az egy év alatt óriási sikereket elérő vállalkozásába.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Sorstársait segíti a semmiből jött milliárdos üzletasszony

Az indonéziai Tessa Wijaya mindig is arról álmodott, hogy sikeres karriert fusson be a fintech szektorban. Képzetlen, délkelet-ázsiai nőként azonban ez szinte lehetetlennek tűnt. Kitartásának köszönhetően minden akadályt leküzdött, dollármilliárdos üzletet alapított, most pedig azon dolgozik, hogy más nők is a nyomdokaiba lépjenek.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Gates, Musk és Cook nem finomkodik, ha Steve Jobs-ról van szó

Steve Jobs bevonult a történelembe. Munkatársak és versenytársak tömegei tulajdonították sikerük egy részét Jobs-nak, aki kereken 10 évvel ezelőtt hagyott itt minket örökre. Ma van a nemzetközi Steve Jobs megemlékezés napja, utánajártunk, hogyan vélekednek az üzletemberről napjaink meghatározó piaci szereplői.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!