Sötétedéskor felszállásra készülő színes hőlégballonok
A minimálbér emelése és az energia drágulása minden magyar vállalkozást érint, költségeik minden bizonnyal növekedni fognak jövőre. Hogy mennyivel? A GKI Zrt. felmérte!


Nyakunkon a költségnövekedés!

Mint ismert, 2022. január elsejétől a bruttó minimálbér 200 ezer forint, garantált bérminimum pedig bruttó 260 ezer forint lesz (nettó 133, illetve 173 ezer forint). Továbbá az elmúlt év során meredeken emelkedtek az energia hordozók árai, ez a tendencia a vállaltok véleménye szerint továbbra is kitart majd, amely folyamat jelentősen növeli a jövőévi költségeiket.

Mennyi lesz az annyi?

Ezeknek a költségnövelő hatásoknak az eredményeképpen a 4 fő feletti magyar vállalkozások átlagosan 15%-os költségnövekedéssel számolnak 2021-ről 2022-re, ebből 7%-ot tesz ki a minimálbér és garantáltbérminimum 2022 évi emelése. Ez jelentős növekedés, amit végsősoron a fogyasztók fognak megfizetni, így ez akár tovább gyorsíthatja, a már jelenleg is magas (6% feletti) inflációt Magyarországon.

Hol lesz nehezebb?

A vállalkozás mérete szerint kicsi az eltérés. A legkisebb költségnövekedést a középvállalatok (13%), a legnagyobbat pedig a kisvállalatok várják (17%). Átlag alatti költségnövekedéssel számolnak a kereskedelem és javítás szektorban (12%), míg. átlag felettivel az építőiparban (15%), a feldolgozóiparban és az üzleti szolgáltatások szektorban (17-18%). Átlag alatti költség növekedést várnak a Fejér, Nógrád, Tolna és Pest megyei vállalkozások. Ezzel ellentétben átlag feletti költség növekedésre számítanak a Bács-Kiskun, Békés és Veszprém megyei vállalkozások.

A felmérésről

A GKI Zrt. 2021 decemberében, a minimálbér emelés és az energia árak emelkedésének vállalati szektorra gyakorolt hatásainak pontosabb megértéséhez közel ezer, nem mezőgazdasági, 4 fő feletti kis és középvállalkozás megkérdezésével reprezentatív felmérést végzett. A megkérdezett vállalatok közül 838 válaszolt a feltett kérdésekre.

The Conversation

Ne hagyd ki!