Megindult a regisztráció a kkv-k rezsitámogatási programjára
Fotó: Shutterstock

Itt és így regisztrálhatnak a kkv-k mától rezsitámogatásra

A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat a munkahelyek megőrzése érdekében vissza nem térítendő támogatással segíti. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza 2022. október 20-án, csütörtökön kezdődik (kezdődött) meg - hívta fel a figyelmet a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A Feldolgozóipari kkv energiaköltség és beruházás támogatási program-ban magyarországi székhelyű, tavalyi beszámolójuk alapján kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek vehetnek részt. A pályázóknak 2021-ben teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük, a cégkivonat szerinti főtevékenységük alapján a feldolgozóiparban kell működniük, vagy tavalyi értékesítésük nettó árbevétele legnagyobb részének feldolgozóipari tevékenységből kell származnia. További feltétel, hogy a múlt évi adatok alapján energiaköltségük elérje az árbevételük 3 százalékát.

A kormány a cégektől október, november és december havi áram, gáz és távhő költségnövekményük felét vállalhatja át, legfeljebb 500 ezer eurónak megfelelő forintösszegben. A pályázóknak 2024 végéig energiahatékonyságot növelő beruházást kell végrehajtaniuk. A programban a Széchenyi újraindítási beruházási hitelből megvalósítandó fejlesztéshez kaphatnak vissza nem térítendő forrást az önerő kiegészítésére. A támogatás fejében vállalják azt is, hogy idei harmadik negyedévi statisztikai állományi létszámuk nem csökken tíz százaléknál nagyobb mértékben 2023 szeptember végéig - sorolta a feltételeket a minisztérium.

Az igénylés két szakaszban történik, a folyamat a csütörtökön megkezdődőtt regisztrációval indul. A www.energiatamogatas2022.hu címen elérhető online felületen december közepéig várják a lehetőség iránt érdeklődők jelentkezését. A regisztrálás időpontja nem befolyásolja a támogatás megítélésének sorrendjét. A vállalkozóknak a kitöltéshez egyebek mellett ügyfélkapus felhasználónevüket, jelszavukat és tavalyi negyedik negyedéves energiaszámláikat is érdemes előkészíteniük.


Ne hagyd ki!