Változás a napelemes rendszereknél, van, aki jól, van, aki rosszul jár vele
Fotó: Shutterstock

Ők a napelemes változások nyertesei és vesztesei

Azt tudni lehetett, hogy valami készül, de az első reakciók azt mutatják, hogy a kormány napelemeket érintő döntése nemcsak az érintett háztartásokat, hanem az egész piacot meglephette. Mutatjuk, mi változik a rendszerben.


A rendszer eddig úgy működött, hogy akinek napeleme van, az abból származó energiát (amit saját maga nem használt föl) betáplálta a hálózatba. Ha pedig energiára volt szüksége, azt a hálózatból vette el. A napelemes rendszerek áramtermelése egyenetlen, nyáron több, télen kevesebb energiát állítanak elő. Eddig az volt, hogy nyáron a plusz, fel nem használt energiát a panelek tulajdonosai betáplálták a rendszerbe, majd télen ezt a többletet elszámolták a felhasznált áramra, mivel jellemzően ebben az időszakban vettek le energiát a hálózatról. A Kormányinfón bejelentett módosítás értelmében a napelemtulajdonosok betáplálás nélkül lényegében nyáron üresbe termelnek, a felhasználásukat meghaladó mennyiséget a hálózatba nem tölthetik be, elszámolni sem lesz mit télen.

A két mennyiség (a betáplált és a hálózatról levett) közötti különbséget az úgynevezett szaldóelszámolással határozták meg, azt a mérleget évente vonták meg a szolgáltatók. Ez a lehetőség most elvész a napelemet ezután telepítők számára. Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón azt mondta, hogy a magyar villamosenergia-hálózat egy nagyobb, költséges felújításig nem tud több, napelemekkel megtermelt energiát befogadni. Ezért van szükség a módosításra, amelynek értelmében a betáplálási kötelezettséget felfüggesztik, vagyis a napelemtulajdonosok a fel nem használt energiát nem töltheti be a hálózatba. Viszont az engedélyeztetési eljárás egyszerűbb lesz. Ha sikerül megállapodni az EU-val a fejlesztési pénzekről, akkor a helyreállítási források egy részét a kormány zöldenergiára, hálózatfejlesztésre fordítja, és ha ez megvalósul, ismét napirendre kerül az ügy.

A Blikknek azt nyilatkozta Szilágyi László, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség kommunikációs ügyekért felelős alelnöke, hogy a bejelentés előtt nem egyeztettek velük a döntéshozók. Ráadásul így drágább is a rendszer, a szaldóelszámolás nélkül a megtérülés is rosszabb, ami keveseknek teszi vonzóvá a napelem-telepítést.

Az új elszámolási rendszer, illetve annak részleteinek megjelenése után a napelemtelepítésben (vagy épp csak a rendszerbővítésben) gondolkodók valószínűleg mindent újraterveznek, újraszámolnak, így a piacot mindenképp kivárás fogja jellemezni, ami az új telepítések számában is érződni fog. A költségemelkedések miatt pedig sokan akár meg is gondolhatják magukat.

Aki most vágna bele, rosszul jár, jól járnak viszont azok, akiknek jelenleg is működik a napelemes rendszerük a tetőn, és megmaradnak a szaldós elszámolásban. Az ilyen ingatlanok felértékelődése tovább folytatódhat, amit legutóbb a rezsicsökkentés módosításának bejelentése indított el.


Ne hagyd ki!