Teszik mindezt a nyugati szankciók ellenére
Fotó: Shutterstock

A pénz diktál: több nyugati olajcég maradt Oroszországban

Súlyos nyugati szankciókkal szembesült az orosz olaj- és gázipar az ukrajnai háború kitörése óta. Azonban eddig válságállónak bizonyult a szektor. Illetve a kereskedelmi embargó ellenére sem hagyta el minden nyugati olajvállalat az országot.


Válságállónak tűnik az orosz olaj- és gázszektor

Fokozatosan függetlenedik a nyugati technológiáktól az orosz olaj- és gázipar. Igaz, a korábbi, technológiai import helyettesítése továbbra is problémákat okoz Oroszországnak, azonban úgy tűnik, meglehetősen gyorsan alkalmazkodnak az új körülményekhez.

Az orosz olaj- és gázipar műszaki szempontból teljesen függetlenné válik a következő három évben. Az iparág függése ugyanis már túljutott a csúcsán. Technológiai korlátai pedig éppen hogy új lehetőségnek bizonyultak

- idézi Alekszandr Gyukovot, a Gazprom Nyefty vezetőjét a Vg.

Hozzátette, az orosz olajtermelés az elmúlt időszakban is stabil maradt. Sőt, 2022 végére 2 százalék növekedést ért el éves alapon.

Viszont csökkent az ország gáztermelése. A szakértők szerint ez elsősorban a szankciók miatt az exportpiacok visszaesésével magyarázható.

Egyébként több nyugati olaj- és gázipari cég (például az amerikai Schlumberger) továbbra is tevékeny Oroszországban, bizonyos esetekben új üzleti modell, valamint helyi, orosz vezetés alatt.

Fejlesztésekre lehet szüksége az EU-nak az orosz gázról való leváláshoz

Egyébként olaj- és gázipari vezetők a CERAWeek energetikai konferencián elhangzott beszédei alapján infrastrukturális fejlesztésekre van szüksége az Európai Uniónak, ha legalább annyira le akar válni az orosz gázról 2027-ig, mint a nyersolajról tette. Márpedig erre szólította fel az Európai Bizottság a tagállamok vezetését - írja a Reuters.

A cseppfolyósított földgáz átirányítása és a visszaalakító terminálok építése nem jelent hosszú távú megoldást

idéztük John Ardillt, az Exxon Mobil alelnökét néhány hete.

Az infrastruktúra nem volt és még mindig nincs meg. Ebben a szakaszban Európa nem tudná elvágni az LNG-t. Az olajjal ellentétben Európa egy kicsit pragmatikusabb, amikor az orosz gáz fogadásáról van szó. (…) A Gunvor továbbra is teljesíti hosszútávú szerződését az orosz LNG Európába történő szállítására, de nincs hely az orosz spotpiaci LNG-mennyiségének

– tette hozzá Torbjörn Törnqvist, a Gunvor elnöke.


Ne hagyd ki!