Elektromos eszközökkel próbáljuk csökkenteni a gázszámlát
Fotó: Shutterstock

„Megrohamozták” a webshopot a rezsi miatt aggódó magyarok

A rezsirendszer átalakítása miatt sokan próbálnak spórolni a gázfűtésen. Ennek egyik módja az áramot használó fűtőtestek nagyobb arányú használata lehet. Igaz, hogy a villamos energiának is megugrott az árszintje, azonban nem emelkedett akkorát, mint a gáz ára.


Többszörösére emelkedett az elektromos fűtőtestek eladása

Az őszi hónapokban a megszokottnál kevesebben keresnek hagyományos radiátorokat, azonban megsokszorozódtak az elektromos fűtőberendezések, például hősugárzók, radiátorok és konvektorok eladásai az eMAG-on. A tendencia azzal magyarázható, hogy sokan ezekkel az eszközökkel próbálják kiegészíteni otthon a gázfűtést, így maradnának a kedvezményes gázfogyasztási zónában. A kereskedelmi portál közleménye szerint ezt támaszhatja alá, hogy a dizájnban erős, de drágább elektromos kandallókat kevesebben keresik, és inkább a funkcionalitásban erős modellek fogynak.

Az eMAG szerint már a nyáron elkezdődött az elektromos radiátorok eladásainak megugrása. Júliusban és augusztusban is többszörös növekedést mértek ezen termékek értékesítésében az előző év azonos időszakához képest. Az elektromos hősugárzókból háromszor annyi fogyott szeptemberben, mint 12 hónappal korábban, valamint tízszer több mint idén augusztusban. Emellett nagyon keresettek lettek az egyszerű, konnektorba dugható fali hősugárzók is.

Az elektromos fűtőeszközt vásárlók 52 százaléka vett hősugárzót szeptemberben, 36 százalékuk elektromos radiátort/konvektort, 12 százalékuk pedig klímaberendezést. Október első három hetében viszont az elektromos radiátorok/konvektorok fogytak leginkább (47 százalék), a hősugárzóké lett a második hely (40 százalék), valamint ismét a klímáké a harmadik hely (13 százalék).

Változik a rezsi

Az új szabályozás értelmében a gázfogyasztásnál az átlagfogyasztásig (1729 m3 /év) jár minden családnak automatikusan a rezsicsökkentés: a földgázért az átlagfogyasztásig elosztási területtől függően 99,95 - 104,65 forint/köbmétert kell fizetni, az átlagfogyasztás fölött lakossági piaci árat (október eleje és december vége között 752,5 Ft) kell fizetni.

Mindez azokat érinti, akik a fogyasztási jelleggörbéből adódó havi rugalmasságon is túllógnak, azaz októberben 101, novemberben 203, decemberben pedig 297 köbméternél több gázt fogyasztanak. Az áremelés csak az afeletti részre vonatkozik.

A lakossági piaci ár emellett jövőre is változhat, hiszen a 2023 első hónapjaira érvényes árszintet idén karácsony környékén kell meghatároznia az energiahivatalnak az addig kialakuló gázárak függvényében.

A villamosenergiánál 2523kWh/év fogyasztásig 36 forint a rezsicsökkentett, kedvezményes ár. Az átlagot meghaladó fogyasztásnál a lakossági piaci ár 70,10 forint/kWh. Az éjszakai áram rezsicsökkentett, kedvezményes ára továbbra is 23,1 forint/kWh, e fölött 62,9 forint a lakossági piaci ár. A H tarifa korlátlanul 36 forint.

Ne hagyd ki!