VOSZ-javaslatok az energiaválságban
Fotó: Shutterstock

Rezsizseb a cafetériában? VOSZ-csomag az energiaválságban

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége azt javasolja a kormánynak, hogy terjessze ki a vállalati rezsitámogatást, fokozza az energetikai beruházások támogatását, vizsgálja felül az árképzést és indítsa újra az operatív tanácskozásokat az energiaválság hatásainak enyhítésére - írta a VOSZ a cégekkel történt egyeztetések alapján összeállított javaslatcsomagjáról.


A szövetség arra kérte a kormányt, hogy tegye szektorsemlegessé a vállalati rezsitámogatást, vagyis minden energiaintenzív cég kapja meg a rezsitámogatást. Az energiaintenzív feldolgozóipari cégek számára bejelentett programot a VOSZ maximálisan támogatja. A szövetség továbbá arra tett javaslatot, hogy a cégek energiaár-terhelése ne haladja meg a 2021-es energiaköltségük háromszorosát. Energiaár-plafon bevezetését kérték, amely összhangban áll a régiós energiaár-szintekkel, illetve a rendszerhasználati díjak 3,5 százalék körüli áremelésének mérsékelését vetették fel. A cégek képviselője szerint az energiaár-képzés teljeskörű felülvizsgálatára lenne szükség.

A szövetség szerint indokolt lenne a megújuló energia-beruházások engedélyezési eljárásainak azonnali gyorsítása, az áram-átvételi korlát (50 kilowatt) eltörlése a napelemes céges kis-erőműveknél. Ezen felül az energiarendszer hálózati infrastruktúrájának modernizálását, transzformátor-körzetek fejlesztését, akkumulátor telepek és egyéb tárolókapacitások létrehozását kérték.Javasolták továbbá közös energia-beruházások támogatását, visszatérítendő és vissza nem térítendő források biztosítását egész kistérségeket érintően, továbbá közösségi napelemparkok létrehozását

A dolgozói cafetériába be kellene építeni egy "Energia-zsebet", vagy "Rezsi-zsebet", amellyel a munkáltató adómentesen támogathatja a munkavállalóját. A VOSZ végül arra kérte a döntéshozókat, hogy a járvány alatti operatív testületet indítsa újra, a testület ugyanis gyors információáramlást tud biztosítani a kormányzat és a versenygazdaság szereplői között.

Ahogy a járvány felgyorsította a cégek digitalizációját, úgy az energiaválság felgyorsíthatja az átállást egy modernebb energiagazdálkodásra, amely egyben a fenntarthatóság és zöld gazdaság irányába is komoly lépéseket jelenthet. Ezek egy részéről már döntöttek, sőt, a Széchenyi Kártya Programban már el is indultak projektek - összegezte a VOSZ.


Ne hagyd ki!