Jóval kevesebb cég adna fizetésen kívüli juttatásokat az alkalmazottjainak jövőre
Fotó: Shutterstock

Baj lehet belőle: kevésbé számíthatunk cafeteriára jövőre

Egy friss kutatás szerint jelentősen csökkenhet azon hazai cégek száma, amelyek béren kívüli juttatásokkal egészítik ki az alkalmazottjaik fizetését a következő 12 hónapban. Egy másik felmérés rámutatott: a cafeteria megvonása komoly problémákat szülhet.


Kevesebb cég adna cafeteriát a fizetés mellé

A K&H felmérést végzett a magyarországi kis- és középvállalkozások (KKV-k) körében. A kutatásból kiderül, hogy az előző negyedévhez képest 60 százalékról 40 százalékra csökkent azon cégek aránya, amelyek béren kívüli juttatást terveznek adni az alkalmazottjaiknak a következő 12 hónapban. A közlekedési költségtérítésben a vállalatok 20 százaléka, 13. havi fizetésben, jutalomban vagy prémiumban 19 százalék, SZÉP-kártyában pedig 18 százalékuk gondolkodik.

Közeledve az év végéhez a cégek már elkezdik tervezni a következő évi költségeket, többek között a béren kívüli juttatások keretét is. A jelenlegi gazdasági helyzetben feltehetően jóval óvatosabbak a vállalkozások, de remélhetőleg a mostani visszaesés csak átmeneti és a jövőben újra tartósan legalább 50 százalék felett lehet a cafeteriát tervező cégek aránya

- nyilatkozta Rammacher Zoltán, a K&H KKV marketing- és értékesítés-támogatási vezetője.

Fizetésemeléssel inkább kalkulálnak

Emellett a felmérésből kiderül, hogy a cégek 66 százaléka tervez fizetésemelést adni az alkalmazottjainak, ami elmarad az előző negyedévekre jellemző 80 százalék körüli értéktől, de magasabb a koronavírus megjelenésének első évében mért 40-50 százalékos aránytól. Átlagosan 9 százalékos béremeléssel kalkulálnak a KKV-k a következő egy évben.

Egyébként hasonló, a béremelésekről szóló kutatást a Profession.hu álláskereső portál is végzett. Eszerint idén nagyjából a hazai cégek negyede eszközölt 5 és 9 százalék közötti bérfejlesztést, azonban 39 százalékuknál 10 és 14 százalék közötti volt az általános fizetésemelés. Ennél nagyobb egyetemes béremelést a munkaadók 29 százaléka valósított meg. Azonban a jövő évi tervekben nagyjából a vállalkozások fele kalkulál 10-14 százalékos emeléssel.

Dolgozók tömegei mondhatnak fel, ha megszűnik a cafeteria

Az OTP Pénztárszolgáltató pedig novemberben közölte az egyik kutatásának az eredményeit. Az arról szólt, hogyan viszonyulnak a cafeteriában részesülő alkalmazottak a béren kívüli juttatásokhoz. A felmérésből kiderül, hogy a válaszadóknál az alapbér a legfontosabb munkahelyi kritérium, ezt követi a munkahely jó megközelíthetősége, majd a munkakör, aztán a béren kívüli juttatás.

A válaszadók több mint harmadánál a munkahelyválasztásnál is fontos szempont a megfelelő cafeteriarendszer, negyedüknél pedig a három leglényegesebb munkahelyi kritérium között szerepel. Szintén 25 százalék nyilatkozta azt, hogy a béren kívüli juttatások megszűnése arra ösztönözné, hogy munkahelyet váltson.

A cafeteriarendszer nem csupán a munkahelyválasztását befolyásolja, hanem a dolgozók háromnegyede szerint a lojalitását, megbecsültségének érzését is erősíti. A munkavállalók negyede a felmondást is megfontolná, ha megvonnák tőle a juttatást

- nyilatkozta Lendvai Mónika, az OTP SZÉP kártya területi vezetője.

The Conversation

Ne hagyd ki!