Tengerpart, pálmafák, egyre több magyar ezt választja télen
Fotó: Shutterstock

Melegebb égtájak vagy síelés? Így dönt, akinek futja rá

Több mint 21 ezer utasbiztosítást kötöttek az utazás előtt állók tavaly december elejétől idén január közepéig, ami 85 százalékos emelkedés éves összevetésben - közölte saját adatai alapján a Netrisk.hu. online biztosításközvetítő. Ez így szépnek tűnhet, de van itt más is.


Az utasbiztosítások átlagdíja 11 ezer forint alá csökkent, 12 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A csökkenésben szerepet játszott, hogy a mostani szezonban rövidebb időszakra, kevesebb mint 6 napra kötötték az utasbiztosításokat, szemben a tavalyi téli utazási szezonra jellemző majdnem 7 nappal - jelezte a Netrisk.hu.

Az utasbiztosítási kedv egyebek mellett azért nőtt, mert egy évvel korábban a koronavírus-járvány utóhatásai miatt még sokan lemondtak a külföldi utazásról, másrészt tudatosabbak lettek a külföldre utazók, felkészülnek egy előre nem látható eseményre. Az összefoglalóból kiderül, hogy bár Európában síszezon van, az utasbiztosítást kötők majdnem 20 százaléka egzotikus, kifejezetten meleg éghajlatú országba utazott a karácsonyi szezonban.

A korcsoportokat nézve a legtöbb biztosítást a mostani téli utazási szezonban a 45-54 év közöttiek kötötték, akik átlagosan 5 napra utaztak el és az utasbiztosításért 10 683 forintot fizettek. A hosszabb utazások a 24 év alattiakhoz és a 65 év fölöttiekhez kötődtek, akik 7,8 napra, illetve 9,6 napra biztosították magukat. Az utazók 85 százaléka legfeljebb három nappal az utazás előtt kötötte meg a biztosítását, 43 százalékuk pedig egy nappal az utazás előtt biztosította be magát. Az összes kötés negyede az utazás napján történt.


Ne hagyd ki!