A nyári szezon után sem csitult a magyarok üdülési kedve

Meghökkentő számokat produkál a belföldi turizmus: kiemelkedő forgalmat hoz az őszi hosszú hétvége. Emellett a 2019-eset is meghaladja az előfoglalások száma az év végére. Nem hagyott alább a szeptemberben is kiemelkedő üdülési kedv.



Megugrott a szállodák forgalma a hosszúhétvégére

Megugrottak a magyarországi szálláshelyek foglalásai a hosszú hétvégére. A Szállás.hu szerint ez nem csoda, hiszen ez az egyetlen ilyen alkalom az ősszel. Emellett a következő hét hétköznapjaira is átlag felettiek az előfoglalási számok, de december utolsó heteiben is felpöröghet a belföldi turizmus.

Az év végi időszakig kitartani minden jel szerint érdemes, a Szallas.hu adatbázisában ugyanis már most 5 százalékkal több foglalást rögzítettek karácsonyra és szilveszterre, mint 2019-ben ilyenkor

- idézi Kelemen Lilit, a Szállás.hu sajtószóvivőjét a VG.

Nem úgy tűnik, hogy tömegesem zárnának be végleg a hotelek

A portál adatbázisában nagyjából 16 ezer magyaroroszági szálláshely szerepel, ezen belül nagyjából 900 hotel. Az utóbbiak közül csupán 1 százalék jelezte a weboldalnak, hogy végleg lehúzza télen a rolót. Tehát egyelőre nincs nyoma szállodabezárási hullámnak.

Többen be fognak csukni a télen rövidebb-hosszabb időre, azonban a sajtószóvivő megjegyezte, hogy egyébként is sokan szoktak szezonális szünetet tartani.

A szállodaiparban a megsokszorozódott költségek, mindenekelőtt az áram- és a gázár brutális drágulása miatt (amit a munkaerőhiány még hatványozhat) a piaci prognózisok akár a hotelek 15–20 százalékának bezárását is lehetséges forgatókönyvnek tartják

- jelezte korábban Szigetvári József, a Szallas.hu vezérigazgatója

Az üzemszünetet bejelentő szállodák között vannak, amelyek ezt az időt a szükséges és lehetséges energetikai felújításokba szánják.

Nem törte meg a magyarok őszi üdülési kedve sem

A hosszú hétvégére vonatkozó és a decemberi foglalási számok annak a fényében nem meglepők, hogy szeptemberben is elképesztő adatokat produkált a magyarok utazási kedve. Az internetes utasbiztosítás-keresési adatok alapján visszatért a pandémia előtti szintre. Szeptemberben kétszer annyian kerestek utasbiztosítást a neten, mint egy éve, és tízszer annyian, mint 2020-ban.

A továbbiakban is Olaszország (a kötések 15 százaléka szólt ide) után Horvátország (13 százalék) és Görögország (10 százalék) a legnépszerűbb úti céljai a magyaroknak a Bank360 portál kalkulátorával kötött utasbiztosítások alapján az utószezonban. Emellett sokan üdültek Ausztriában, Spanyolországban, Németországban és Cipruson is ebben az időszakban. A legfelkapottabb nem európai ország az Egyesült Államok volt.

A szeptemberben biztosítást kötők többsége repülővel indult útnak (53 százalék), az autót pedig az utazók 26 százaléka választotta. Az utazások átlagos hossza a főszezonhoz képest rövidebb, 6,8 nap lett – júliusban 7,8 nap volt az átlag.

The Conversation

Ne hagyd ki!