Az App Store-ban már nem a játékok termelik a legnagyobb bevételt
Fotó: Shutterstock

Nem a játék az első, fordulat az App Store-nál


Először fordult elő az amerikai App Store történetében, hogy jövedelmezőbbnek bizonyultak a játékoknál a nem játék célú alkalmazások, írja a hvg.hu.


korábbi statisztikák a játék appok fölényét jelezték a pénztermelésben. Valami most mégis változott: a Sensor Tower alkalmazáselemző cég felmérése szerint először fordult elő az App Store történetében, hogy több bevétel származik a nem játék célú appokból, mint a játékokból, legalábbis az Egyesült Államokban és 2022 második negyedévében. Ekkor viszont a nem játék alkalmazásokra fordított kiadások kétszer olyan ütemben nőttek, mint a játékalkalmazásokra fordított összegek, szám szerint 40 százalékkal.

A nem játékalkalmazások felé való elmozdulás még tavaly májusban kezdődött. A múlt hónapban az Egyesült Államok App Store-költségeinek 50,3 százaléka a nem játékalkalmazásokra, például a Netflixre és a TikTokra irányult. Az idei év második negyedévében 400, nem játékra szánt App Store-alkalmazás legalább egymillió dollár bevételt hozott. A Phone Arena azért felhívja a figyelmet arra, hogy az előfizetéses alkalmazások számának erős növekedése csak az App Store-ra vonatkozik.

A Google Play áruházban továbbra is a játékalkalmazások adják a bevételek nagy részét. Ezen a platformon a játékalkalmazások 2,3 milliárd dollár bevételt értek el az idei év második negyedévében, szemben a nem játékalkalmazások 1 milliárd dollárjával, írja a hvg.hu.


Ne hagyd ki!