Két fehér dobozos Coca-Cola egy legófigura kezében
Fotó: Coca-Cola

A Coca-Cola visszatér a Földre az űrből

Új, nyári ízzel jelentkezik a Coca-Cola, az első olyannal, amit egy művésszel együttműködésben főzött ki.


A művész nem más, mint Marshmello, a neves DJ és producer, aki nem az íz kitalálásában segített, nem is pillecukor ízű az új ital, amit a neve sugallna, egyszerűen csak bemondta két kedvenc gyümölcsét: a görögdinnyét és az epret.

Nem az űrből, a veteményeskertből 

Egészen földön járó ízeknek tűnnek ezek a Coke két utolsó kreálmánya, a Pixel és a Starlight ízű kóla után (utóbbit a világűr ihlette).

A Coca-Cola Creations harmadik italában ízek váratlan együttesét kevertük az ismert, nagyszerű ízhez

– mondta a cég egyik vezetője az együttműködés bejelentésekor. Marshmello szerint az új italnak csodálatos íze van, és reméli, a rajongóknak is tetszik majd.

A Coca-Cola Marshmellót cukormentes változatban is piacra dobják, az USA-ban már július 11-én, limitált ideig. Még a nyáron más országokban is meg lehet kóstolni.

A Meki nyomában

A művészekkel való együttműködés kedvenc ízük megjelenítésében nem új jelenség. A McDonald’s korábban már sikereket ért el limitált szériás celeb-menüivel, köztük Travis Scott, BTS és Saweetie nevével fémjelzett ételekkel.

Itt írtunk a Coke korábbi két ízéről, és arról, mi a célja a Coca-Cola Creations-nek a limitált szériás, meghökkentő ízek piacra dobásával.

Ne hagyd ki!