Elon Musk fekete zakóban, fekete pólóban egy szürke kanapén mosolyog, miután 5,7 milliárd dollárt adományozott

Elon Musk felfoghatatlanul sok pénzt fordított jótékony célokra

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) friss jelentése szerint Elon Musk tavaly összesen 5 millió 44 ezer Tesla-részvényt adományozott karitatív célokra.


Mi áll a háttérben?

A Tesla-vezér 2021. november 19. és november 29. között vált meg az említett részvényektől.

Az akkori árfolyamhoz viszonyítva ez azt jelenti, hogy az űrbáró alig néhány nap alatt körülbelül 5,74 milliárd dollárt, átszámítva nagyjából 1 808 milliárd forintot mozgósított a jó ügy/ügyek érdekében.

A tőzsdefelügyelet azt nem hozta nyilvánosságra, hogy milyen szervezetek részesültek a csillagászati összegből.

Elon Musk tavaly novemberben 16,4 milliárd dollárnyi Tesla-részvényétől szabadult meg, miután Twitter-követői megszavazták, adja el az autógyártóban birtokolt értékpapírjainak 10 százalékát. Musk nagylelkű felajánlása nagyjából ezzel egyidőben történt.

Szakértők szerint Elon Musk tetemes adókedvezményre számíthat, ugyanis a jótékony célra felajánlott részvények után nem kell tőkenyereség-adót fizetni.

Bob Lord, az Institute for Policy Studies adópolitikával foglalkozó munkatársa kifejtette, hogy Musk az 5,7 milliárd dollár akár 40-50%-át is megtakaríthatja. Lord hozzátette, hogy az üzletember közvetítőkhöz, például "adományozók által javasolt alapokhoz" juttathatta a részvényeket, nem pedig egyenesen jótékonysági csoportokhoz.

A Chronicle of Philanthropy adatai szerint Musk felajánlása azt jelenti, hogy tavaly a Tesla-vezér volt az USA legnagyobb adományozója Bill és Melinda Gates után.

Ez azért is említésre méltó, mert a SpaceX űrvállalat alapítója Jeff Bezosszal egyetemben eddig vagyona kevesebb mint 1 %-át fordította karitatív célokra.

Ettől függetlenül Elon Musknak saját nevével fémjelzett alapítványa van, melyen keresztül elsősorban olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek a biztonságos mesterséges intelligencia kifejlesztésére, a technológiai előrehaladásra és a környezetvédelemre összpontosítanak. A Musk Alapítvány 2021-ben például 100 millió dolláros jutalmat ajánlott fel azoknak, akik olyan technológiát tudnak kidolgozni, amely segít eltávolítani a szén-dioxidot a légkörből.

Tavaly azt mondta, hogy 20 millió dollárt adományozott a texasi Cameron megyében található iskoláknak (ezen a területen található a Space X rakétakilövő állomása), illetve további 10 millió dollárt Brownsville városának.

A közelmúltban Twitteren bejelentette, ha az ENSZ egy részletes akciótervvel be tudja bizonyítani, hogy hatmilliárd dollár véget vethet a világon az éhezésnek, akkor minden további nélkül megválik a Tesla-részvényeinek egy hányadától, és teljes egészében finanszírozza a projektet. Erről korábban EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

Muskot az elmúlt hónapokban rengeteg politikus kritizálta az amúgy teljesen legális adóelkerülési praktikái miatt. Az űrbárót nem kell félteni, Twitter-fiókján keresztül minden kritikusát kiosztotta, illetve elárulta, hogy 2021-ben összesen több mint 11 milliárd dollárt, átszámítva közel 3465 milliárd forint adót fizetett be az államkaszába. Ez azt jelenti, hogy Musk tavaly több adót fizetett be, mint eddig bárki az Egyesült Államok fennállása óta.

Ne hagyd ki!