Boris Johnson nem aprózza el a világ megmentését
Air pollution - Wikipedia

Boris Johnson nem aprózná el a helyreállítási költségeket

A brit miniszterelnök szerint a G7 országoknak összesen 10 billió dollárt kellene a világ gazdaságába fektetniük, hogy helyreállítsák a pandémia okozta károkat. Ha ez megvalósulna, amellett, hogy olyan környezetbarát, zéró-emissziós átalakulások mehetnének végbe, amilyeneket még nem látott a világ, a koronavírus-vakcinák is mindenki számára elérhetővé válnának- írja a Reuters.


Közeledik a G7-csúcstalálkozó, amit idén június 11-13 között rendeznek Cornwallban. A házigazda Boris Johnson lesz. A leggazdagabb nyugati országok vezetői olyan témákat fognak napirendre venni, amelyek szerintük a legnagyobb fenyegetést jelentik a világra: Kína, Oroszország, a klímaváltozás és a koronavírus-járvány. Boris Johnson már előrukkolt egy tervvel, amely szerint a G7 országoknak 10 billió (10 ezer milliárd) dollárt kellene a világgazdaságba fektetniük, hogy kiküszöböljék a világjárvány hatásait, és olyan, zéró-emissziós, környezetbarát világot kezdjenek el építeni, amilyenre eddig még nem volt példa.

A professzor számol

Mások mellett a London School of Economics professzora, Nicholas Stern hívta fel Boris Johnson figyelmét arra, hogy a soron következő G7-es csúcstalálkozó kritikus fontosságú a jövő szempontjából. A professzor úgy véli, az a tendencia, hogy a világ cégei és kormányai a nulla kibocsátású technológiák és klímatudatos felfogás felé haladnak, remek lehetőséget ad a vezető hatalmaknak, hogy pozitív hatást gyakoroljanak a globális gazdaságra.

Elemzésében kifejtette, a tagállamoknak éves szinten a GDP-jük minimum 2 százalékát kellene ilyen célokra fordítaniuk, ami körülbelül 1 billió dollárt jelentene összesen. Tíz évre elosztva ki is jön a 10 billió dolláros „segélycsomag".

Továbbá ki kellene alakítaniuk egy olyan menetrendet, amely a koronavírus-vakcinák egyenlő, folyamatos, globális elosztását biztosítaná. Ennek az első lépése a COVAX 20 milliárd dolláros finanszírozási felső határának az eltörlése lenne.

Boris Johnson korábban felszólította az országokat arra is, jó lenne, ha nemcsak beszélnének a klímavédelemről, hanem tennének is érte. Ennek okán a találkozón a vezetőknek meg kell határozniuk, hogy tervezik megvalósítani Joe Biden klímavédelmi céljait.

Nicholas Stern szerint a legfontosabb teendők a következők:

  • legkésőbb 2025-re a G7-es országoknak meg kell szüntetniük a fosszilis tüzelőanyagok támogatását
  • átfogó energetikai átmenetet kell biztosítaniuk
  • minimum 21 százalékos társasági adót kellene bevezetniük

Láttunk már olyan G7 találkozót, amely nagy ígéretekkel indult, majd szerény vállalásokkal végződött. Kérdés, hogy a mostani csúcson sikerül-e szakítani ezzel a hagyománnyal.


Ne hagyd ki!