Várható volt, hogy háború robban ki Ukrajnában?
Igen. Az elmúlt években az Amerikai Egyesült Államok világpolitikában betöltött vezető szerepe megkérdőjeleződött, hatalmi képessége relatív csökkent. Ezt érezve sokan kétségbe vonják az USA által a Szovjetunió összeomlása után kialakított status quo-t. Oroszország az első lépést már 2006-ban megtette Grúziában. A sor a Krím 2014-es megszállásával és a kelet-ukrajnai szeparatizmus támogatásával, fenntartásával folytatódott. A világ más tájain is hasonló folyamatok figyelhetőek meg. Kína a Dél-kínai-tengeren terjeszkedik és Tajvant fenyegeti. 2010 óta Amerika a Közel-kelet több helyszínéről is kiszorult vagy kivonult. Nem érdeke a jelenlét, illetve nincs energiája és pénze befolyásának fenntartására. Kínára és a Csendes-óceán térségére koncentrál, a világ más részein a korábbiaktól eltérően elsősorban szövetségesei segítségével igyekszik érdekeit érvényesíteni. A világrend tehát átalakulóban van, egyfajta poszthegemoniális berendezkedés felé tartunk, ami konfliktusokkal jár. Az Egyesült Államokat azonban hiba lenne leírni, hiszen katonailag, pénzügyileg, diplomáciailag és az általa képviselt értékrendet illetően is vitathatatlanul fölényben van kihívóihoz képest.
De miért pont Európában szólaltak meg a fegyverek?
Oroszországot Ukrajnában zavarta leginkább az USA és a Nyugat befolyásnövekedése, s Vlagyimir Putyin úgy látta ez a legjobb alkalom ennek katonai felszámolására. Politikai szempontból azért, mert bár a transzatlanti szövetség fennmaradt, de az USA és Európa hagyományosan jó viszonya jelentősen romlott. Nyugat-Európa Trump miatt csalódott Amerikában, Kelet-Európában pedig a sokan az amerikai visszavonulás miatt érzik úgy, hogy az Egyesült Államok világhatalmának befellegzett. Putyin ezt a bizonytalanságot használta ki, bár ekkora és ilyen jellegű fegyveres konfliktusra nagyon kevesen gondoltak. A legtöbben legfeljebb a szakadár köztársaságok elismerésére és Ukrajnáról való leválasztására számítottak.
Elképzelhető, hogy a konfliktus továbbterjed Európa más országaira is?
Erre több okból sincs esély. Egyrészt egy NATO-val való konfliktusból Oroszország vesztesen jönne ki. Az ukrajnai háború eddigi alakulása rácáfolt arra a vélekedésre, hogy az oroszoknak nagy, erős és modern hadseregük van. Ez annak ellenére sem igaz, hogy az orosz haderőreform 2010-tól tart. A mostani veszteségek zöme például nem azért következik be, mert a technológia nagyon elavult, hanem azért, mert a csapatokat rosszul vezetik. Mindezzel persze az oroszok is pontosan tisztában vannak. A másik érv a mostani konfliktus tovább terjedésével és egy NATO elleni orosz támadással a szemben az, hogy ha a NATO tétlenül szemlélné ezt a folyamatot, azzal a tekintélye csorbulhatna végzetesen. Jóllehet a kis tagállamok polgárai tartanak attól, hogy a NATO nem védené meg őket, ám mégiscsak a nyugati nagyhatalmak védelmi szövetségéről van szó, s ezek az országok nem nézhetik tétlenül, hogy egy regionális hatalom háborút indítson. Demonstrálniuk kell tekintélyüket és erejüket. Nagy kérdés, mi lehet tenni a nem NATO-tag országok védelméért úgy, hogy ne robbanjon ki emiatt nagyhatalmak közötti háború? Az ukrán példa szerint e kérdésre két válasz is született. Egyrészt a NATO a háborún kívül mindent (pénzt, fegyvert, információt) megad a sikeres védekezéshez, másrészt a Nyugat elkezdte fegyverként használni a gazdasági szankciókat. Arra, hogy a biztonság kérdése ennyire felülírja a gazdasági szempontokat nemigen volt még példa. Most olyan szankciók születtek, amelyek a Nyugatnak is fájnak, ám a szankcionáltnak még inkább. Tulajdonképpen gazdasági eszközökkel igyekeznek kikényszeríteni a háborút kezdő féltől a békét.
Sokan félnek attól, hogy ha Oroszország sarokba szorul, beveti nukleáris fegyvereit is.
Az atomfegyverek nagyhatalmi státuszszimbólumok, nem háborúra valók, hanem egymás elrettentésére, hiszen alkalmazásukkal a háborús felek kölcsönösen elpusztíthatják egymást. Szerintem a bevetésükkel való fenyegetődzés a gyengeség jele. Oroszország is azért alkalmazza ezt a módszert, illetve magát a háborút is, mert más eszköze nem igen maradt Ukrajna nyugati integrációjának megakadályozására.
Most, hogy a világ Ukrajnára figyel, nem lehet, hogy máshol is kirobban egy háború?
Regionális konfliktusok például a Közel-keleten persze lehetnek és vannak is. Az ukrán konfliktus azért van a figyelem középpontjában, mert Európában zajlik, és mert egy atomhatalom az egyik résztvevője. Ettől függetlenül a nyugati államoknak nem érdeke, hogy a háború visszatérjen a nagyhatalmi politika eszköztárába, főként nem az érdekszféra biztosítása céljából. Mindent el is követnek annak érdekében, hogy ezt demonstrálják a világ előtt. Ettől függetlenül Kína például érdekszférájaként emlegeti Tajvant, amelyet folyamatosan fenyeget is. Ebből elméletileg belátható időn belül kirobbanhat háborús konfliktus, ám Kína hadserege ehhez még nem elég erős és fejlett, ráadásul nincsenek harci tapasztalatai sem.
Európa mégis komoly fegyverkezésbe kezdett…
Ez Európa részéről reagálás a 2014-től tapasztalható orosz magatartásra. Mivel csak az tekinthető valódi nagyhatalomnak, aki erőt is képes felmutatni, Európának katonai szempontból is értelmezhetőnek kellene lennie, nem csak gazdaságilag. Egy mély védelmi integrációra azonban még jelenleg is csak kevés esélyt látok. De ez nem feltétlenül baj. Ha a „fegyverként használt” gazdasági szankciók sikeresek lesznek, azok Európa számára is megfelelő eszközt és erőt biztosíthatnak érdekei képviseletéhez. Az egyik legfontosabb cél egyébként az orosz-ukrán háború kapcsán annak bizonyítása, hogy ami Ukrajnában folyik az ugyan tragédia, de ami Oroszországban fog bekövetkezni, az katasztrófa. Az agresszor a gazdasági szankciók miatt elveszítheti nagyhatalmi státuszát, fejlődése hosszú időre megtorpan, sőt a technológia-export tilalma fegyveres erőinek használatát is korlátozni fogja. Mindez azért van, hogy a világon mindenki belássa: nem éri meg háborúzni. Az európai fegyverkezésnek abból a szempontból is fontos szerepe van, hogy biztonságot ad az orosztól tartó európai államoknak, illetve ráébresztheti Moszkvát arra, hogy nem éri meg háborúzni, hiszen azzal pont politikai törekvéseinek az ellentétét éri el.
A legpesszimistábbak szerint nyakunkon a harmadik világháború.
Ez szerintem nem elképzelhető. Világháború csak akkor törhet ki, ha államcsoportok állnak egymással szemben, mint például egykor a NATO és a Varsói Szerződés. Az oroszok viszont most egyedül vannak, még legközelebbi szövetségeseik, a belaruszok is vonakodnak belépni a háborúba.
***
Tálas Péter
PhD, történész, politológus, a politikatudományok kandidátusa (CSc). A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutató Központ igazgatója, címzetes egyetemi tanár. Magyarország egyik legnevesebb biztonságpolitikai szakértője, a vezető televízió csatornák külpolitikai műsorainak állandó résztvevője. Fő kutatási területe: közép-európai biztonságpolitika, új típusú biztonsági kihívások, terrorizmus.
