Indokolt Londont viccesen „nagy magyar városnak” nevezni?
Fotó:123RF

Indokolt Londont viccesen „nagy magyar városnak” nevezni?

A brit belügyminisztérium friss adatai szerint eddig több mint 140 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz.


Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos jogi elnevezéssel: letelepedett státusért - kell folyamodniuk.

Így állunk

A brit belügyminisztérium negyedéves összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül március 31-ig 5,3 millióan megtették. Az országokra lebontott lista élén a lengyelek és a románok állnak 975 180, illetve 918 270 letelepedési folyamodvánnyal. A felső ötös mezőnyben szerepelnek az olaszok 500 550, a portugálok 376 440, és a spanyolok 320 850 benyújtott letelepedési kérelemmel. A szaktárca adatismertetése szerint ennek az öt országnak az állampolgárai adták be az idei első negyedév végéig beterjesztett összes letelepedési folyamodvány 58 százalékát.

A legnagyobb EU-tagországok Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül a franciák 206 910, a németek 145 420 tartós letelepedési kérvényt nyújtottak be. A belügyminisztérium statisztikája szerint a magyarok a középmezőnyben járnak 140 460 benyújtott letelepedési kérelemmel. Településenkénti bontás nincs, de ha azzal számolunk, hogy a nyilvántartásban szereplő magyarok fele Londonban él, a 70 ezres létszám nagyjából Szolnok lélekszámának felel meg.

Tudnivalók

Az elbírált folyamodványok 53 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 44 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok kaphatják, akik 2020. december 31. előtt érkeztek letelepedési szándékkal, de a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában. Ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik megszerzett jogosultságaik. Akik 2020. december 31-én már életvitelszerűen Nagy-Britanniában tartózkodtak, idén június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.


A brit belügyminisztérium hangsúlyozza, hogy a kérvényeket a mobil eszközökre letölthető, "EU Exit: ID Document Check" nevű alkalmazás használatával otthonról, akár 15 perc alatt is be lehet nyújtani.
Az ügyintézéshez kidolgozott részletes útmutató magyarul is hozzáférhető a https://www.gov.uk/guidance/settled-status-for-eu-citizens-and-their-families-translations.hu brit kormányzati honlapon.

Ne hagyd ki!