A Marvel studios logója egy telefonon, ami körül van véve mozi pattogatott kukoricával
Fotó: Shutterstock

Lehúzták, mégis nagyot megy az új Marvel film a mozikban

Azzal sokan egyetértenek, hogy a napokban megjelent Örökkévalók című film nem kerül be a Marvel univerzum rajongóinak kedvencei közé. Ennek ellenére az Oscar-díjas Chloé Zhao rendezőnek nincs oka szégyenkezni, ugyanis még így is az idei év egyik legsikeresebb filmjét tudhatja maga mögött.

Sztárdömping

Amikor kiderült, hogy a Marvel univerzum legújabb üdvöskéjében olyan szupersztárok fognak szerepelni, mint Angelina Jolie, Salma Hayek, Kit Harington, vagy éppen az énekes Harry Styles, mindenki arra számított, hogy egy igazi bombasiker érkezik novemberben a mozikba. Bizonyos értelemben így is történt, a rajongók azonban sok esetben keserű szájízzel távoztak a filmszínházak termeiből. Röviden, tömören, a kritikusok szerint dicséretes a film sokszínűsége, viszont a túlzsúfolt cselekmény és a karakterfejlődés hiánya miatt az Örökkévalók finoman szólva sem nevezhető az eddigi legjobb Marvel-produkcónak. Természetesen a rajongókat különösebben nem érdekli a kritikusok véleménye, ami a jegyeladások eredményeiben is visszaköszönt. Az Örökkévalók a nyitóhétvégén globálisan 161,7 millió dollárt hozott a Disney konyhájára.

A siker ára

A film a maga 71 millió dolláros egyesült államokbeli jegyeladásaival a világjárvány negyedik legjobb hazai nyitóhétvégéjét tudhatja magáénak. Ez első hallásra jónak tűnik, érdemes azonban megjegyezni, hogy „A Hangya" kivételévél a franchise összes filmje sikeresebben debütált a mozikban. Világviszonylatban már más a helyzet, a Motion Picture Association-höz tartozó idei filmek közül csak a Halálos Iramban új része előzte meg az Örökkévalókat. A Motion Picture Association egy kereskedelmi szövetség, ami az USA öt nagy filmstúdiója mellett a Netflix-et is képviseli.

A keserédes eredményekhez tartozik, hogy bár a film az USA mellett már egyebek között az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Dél-Koreában, Ausztráliában és Magyarországon is elérhető, a legnagyobb piacon, azaz Kínában még nem jelent meg. Kérdéses, hogy ez változni fog-e, ugyanis a filmben elcsattan egy csók, ami a konzervatívabb államvezetéseknél kiverte a biztosítékot. A Marvel nem hajlandó cenzúrázni a jelenetet, ezért számos országban betiltották a filmet.

Korábban a James Bond új részének eredményeiről is írtunk, EBBEN A CIKKÜNKBEN. Ha szereted a borzongást, EBBEN A CIKKÜNKBEN megtudhatod, mennyire voltak sikeresek a horrorfilmek a pandémia alatt. A Dűnét pedig EBBEN A CIKKÜNKBEN vettük szemügyre, anyagi értelemben.


Ne hagyd ki!