A kasszasikert arató Dűne film plakátja egy moziban
Az Imax mozivállalat fennállásának legeredményesebb októberével zárta az idei harmadik pénzügyi negyedévét, amelynek apropóján a vezérigazgató, Richard Gelfond elmondta, milyen jövőt jósol a moziiparnak.


Kasszasikerek gyűrűjében

A kiváló minőségű kamerákra és vetítőrendszerekre szakosodott filmtechnológiai vállalat utoljára 2019-ben könyvelhetett el olyan kiemelkedő eredményeket, mint a napokban lezárult pénzügyi negyedévében. Az Imax globális jegypénztári bevételei az elmúlt három hónapban meghaladták a 142 millió dollárt, ami 52 százalékkal magasabb a tavalyi, azonos időszakhoz képest. EBITDA-eredménye 13,1 millió dolláron állt meg, a bruttó árrés pedig 48,6 százalékkal, 27,5 millió dollárra nőtt. A vállalat története legjövedelmezőbb októberét tudhatja maga mögött, amit főleg a Dűne október 22-i megjelenésének és kasszasikerének köszönhet. Érdemes megemlíteni a Csangcsin-tavi ütközet című kínai háborús filmet, az új James Bond filmet, a Free Guy című akció-vígjátékot és a Marvel Fekete Özvegyét is, amelyek szintén nagyban hozzájárultak a rekordhoz.

Mi várható?

Richard Gelfond, az Imax vezérigazgatója az Insider-rel osztotta meg gondolatait a moziipar jövőjéről. Véleménye szerint a pandémia és a bezártság lángra lobbantotta az emberekben a mozizás iránti vágyat, amelynek következtében komoly igénynövekedés mutatkozott az Imax formátumú, szélesvásznú filmek iránt. Elmondta, hogy idén csak a nagy költségvetésű és a horrorfilmek arattak sikert, minden más alkotás csúfosan elbukott a mozikasszáknál. Gelfond szerint a jövőben az olcsóbb filmek a mozivásznak helyett a streaming platformokra fognak érkezni. Ezt az üzletpolitikát már számos vállalat és stúdió is alkalmazza.

Érdekességképp megjegyezzük, hogy a Dűne a magas költségei ellenére a mozimegjelenéssel egy időben az HBO platformján is elérhetővé vált. Annak ellenére, hogy az Imax filmszínházaiban jól teljesített, a 165 millió dolláros költségvetéséhez vélhetően csupán 400 millió dolláros bevétel fog társulni. Bár a Warner Bros-nak bejött a hibrid megközelítést – amit a Godzilla Kong ellen is alátámaszt -, Gelfond úgy véli, hogy a Dűne jegypénztári potenciálját a streameléssel aláásták. Hozzátette, a moziknak ügyesebben és kreatívabban kell működniük, és gyümölcsöző üzleti viszonyt kell kialakítaniuk a Netflix-hez hasonló szolgáltatókkal, ha életben akarnak maradni.

The Conversation

Ne hagyd ki!