Teltházas moziban nézik az emberek a filmvásznat piros székekről
Fotó: Unsplash

Így is lehet támogatni a mozikultúrát, főleg, ha üzlet is van benne

Az amerikai AMC mozihálózat 25 millió dolláros, átszámítva 7,5 milliárd forintos reklámkampányának célja az, hogy az emberek ismét ellepjék a filmszínházakat, és legalább egy kicsit szakadjanak le a videóstreaming-szolgáltatókról.


Sztárdömping

A varázslat miatt jövünk erre a helyre. Azért járunk az AMC mozijaiba, hogy sírjunk, hogy nevessünk, és hogy törődjünk, mert mindannyiunknak szüksége van arra a leírhatatlan érzésre, amelyet a fények elhalványulásakor érzünk[…]

-kezdi mondandóját az AMC reklámjának egyetlen és egyben főszereplője, az Oscar-díjas Nicole Kidman.

Az amerikai mozilánc nem bízta a véletlenre a minőséget. A reklámot a kétszeres Oscar-díjra jelölt Jeff Cronenweth és Tim Cronenweth rendezte, és a szintén Oscar-díjra jelölt Billy Ray írta.

A kampány időzítése sem véletlen. A filmipar teljes erejével azon dolgozik, hogy visszacsábítsa a nézőket a vásznak elé a katasztrofális tavalyi év után. Helyzetüket tovább rontja, hogy rengeteg stúdió arra kényszerült, hogy az új filmeket egyszerre tegyék elérhetővé a filmszínházakban és a videóstreaming-szolgáltatóknál. Utóbbi hatásáról korábban mi is írtunk, EBBEN A CIKKÜNKBEN.

Kicsit drága, nem?

Jogos a kérdés, hogy mégis mi kerül egy egyperces reklámban cirka 7,5 milliárd forintba? Nem, nem Nicole Kidman gázsija viszi a prímet. Sokkal inkább maga a reklám köré szervezett kampány. A különleges alkotást ugyanis több mint 600 amerikai moziban és további kilenc ország termeiben fogják vetíteni. A költségvetés nagy részét az viszi el, hogy a 15, 30 és 60 másodperces snittekre szabdalt reklámot televíziós csatornák széles skáláján is sugározni fogják. Lényegében ennyi a magyarázat. Drága manapság hirdetni, főleg főműsoridőben.

Mutatjuk a reklámot:

Nézzük, hogy áll az AMC

Az AMC mögött igen viszontagságos másfél év áll. A cég tavaly év elején hónapokra bezárta a mozikat, amelyeket végül nyáron átmenetileg kinyithatott. Persze alig néhány hét múlva a vírus ismét terjedni kezdett, aminek következtében újra be kellett zárni a mozikat. Egészen idén júniusig kellett várni, hogy a helyzet nagyjából rendeződjön. Jelenleg az AMC egyesült államokbeli filmszínházainak mind az 593 helyszíne üzemel, amelyekhez társul további 335 nemzetközi mozi is. Így a vállalat mozijainak 95 százaléka egyelőre megkötések nélkül várja a látogatókat. Ez mind szép és jó, de a bevételek még jócskán elmaradnak a 2019-es számoktól.

Az AMC egységeit az idei második negyedévben 22 millió ember kereste föl, ez hétmilliós javulást jelent az első negyedévhez képest. Összehasonlításképpen: 2019. azonos időszakában a vállalat több mint 97 millió jegyet értékesített.Bár a cég 444 millió dolláros bevételt könyvelhetett el az elmúlt három hónapban, az összes kiadást, működési költséget és veszteségeket beleszámolva 344 millió dolláros deficitben van.

Tegyük hozzá, hogy ez az összeg jelentős javulást mutat a tavalyi, azonos időszak 561 millió dolláros nettó veszteségéhez képest. Ha minden a tervek szerint halad, akkor a cég év végére már nyereségesen üzemelhet, feltéve, hogy a belföldi jegypénztárak forgalma az utolsó negyedévre eléri legalább az 5,2 milliárd dollárt. Sajnos azonban egyelőre ez csak egy óriási „ha". Egy baj van csupán, mégpedig az, hogy az USA-ban rohamosan terjed a koronavírus delta variánsa. Naponta jelenleg több mint 100 ezer új esetszámot regisztrálnak az államokban. Így elképzelhető, hogy hamarosan ismét be kell zárni a mozikat. Egyelőre azonban a vállalat nincs csőd közelben, amit az internet népének köszönhet.

Az internet Robin Hoodjai

A cég tájékoztatása szerint június 30-án az AMC-nek körülbelül 1,8 milliárd dollár készpénz és 2 milliárd dollár likvid tőke állt rendelkezésére. A cég majdnem csődbe ment, amikor szinte a semmiből megjelentek a mém-részvények rajongói. A Redditről indult mozgalomnak köszönhetően rengetegen bevásároltak az AMC részvényeiből, amelyek árfolyama nagyjából 1500 százalékos növekedés produkált. Hasonló események voltak megfigyelhetők a csőd szélén álló GameStop, illetve a mém-kriptovaluták, így a DogeCoin esetében is.

Az AMC a pénzdömpinget nem hagyja kárba veszni. A cég új mozikat vásárolt, leszerződött a Warner Bros.-al exkluzív tartalmak vetítésére, illetve hamarosan sportközvetítésekkel és koncertfilmekkel is bővíti kínálatát. A vezérigazgató, Adam Aron azt is bejelentette, ha minden a tervek szerint alakul, év végén már Bitcoinnal is lehet jegyeket vásárolni a mozikban. De itt még nincs vége.

Aron indítványozta, hogy minden topvezető egy előre meghatározott összeg értékében vásároljon részvényopciókat a cégből. A tervezet alapján Aron 12 millió dollár értékben birtokolna részvényeket, ez nyolc évnyi fizetésének felel meg.

Továbbá:

  • a pénzügyi vezetőnek hat évnyi,
  • az ügyvezető alelnöknek négy évnyi,
  • a vezető alelnöknek pedig két évnyi fizetésének megfelelő értékben kellene részvényopciókat birtokolnia.

A vezérigazgató tervein látszik, hogy szívén viseli a vállalat sorsát. Sajnos azonban a cég sikerei egy olyan tényezőn múlnak, amely fölött nincs hatalma sem a vezetőségnek, sem a befektetőknek. Ez pedig nem más, mint a járvány.

Ne hagyd ki!