Ezer éves kardot találtak egy baranyai ház padlásán
Fotó: Shutterstock

Ezért kell takarítani: Ezeréves fegyvert találtak Baranyában

Ritka leletre bukkantak egy padláson Himesházán. Az ezeréves kard lomtalanításkor került elő.



Ritka lelet a padláson

A pécsi régészeket szinte naponta keresik meg azzal, hogy valaki régi, történelmi leletre bukkanhatott Baranya megyében. A mostani felfedezés azonban rendkívül különleges – írja a PécsAktuál.hu.

„E-mailen kaptuk a bejelentést a kardról. Eredete nem volt ismert. Így bonyolult vizsgálatoknak vetettük alá, hogy meggyőződjünk róla, hogy eredeti-e az anyaga. Bebizonyosodott róla, hogy a fegyvert a 10. század második felében, vagy a 11. század első felében készítették. (…) A ház tulajdonosa elmesélte, hogy régebben még egy lomissal cserélte el ezt a kardot, ezután került fel a padlásra. Most évekkel később egy takarítás alkalmával bukkant rá, majd szólt is a múzeumnak. Így került a Janus Pannonius Múzeumhoz”

– nyilatkozta a leletről Haramza Márk, a múzeum történésze.

A szakember arról is beszámolt, a leleten látszott, hogy korábban nem megfelelő eljárással kezelték. Gittel volt átkenve és kályhaezüsttel volt lefújva, amiket el kellett távolítani róla.

Leletekben gazdag a megye

Hamza Márk tájékoztatta a portált arról is, hogy igen sok lelet kerül elő a környékükön, különösen a Mohácsi-szigetről, ahol fémkereső önkéntesek korábban több fegyvert találtak.

„Elképesztően gazdag az ország lelőhelyekben, de Dunántúlon vagyunk, ez a terület az őskortól kezdve az újkorig minden egyes időszakban elég sűrűn lakott volt"

– mondta Győrffy-Villám Zsombor, a Janus Pannonius Múzeum régésze.

A szakemberek említést tettek arról is, hogy minden tárgy, ami a Rákóczi szabadságharc (1711) vége előttről származik, azt régészeti korú leletnek minősül. A fiatalabbakat pedig a néprajzi korú tárgyak közé sorolják.

A cikk ír arról is, hogy ugyan gyakran találni régiségeket hazánk földjében, azonban, ha valakinek kutatni támadna kedve, fémkeresőt könnyen vásárolhat magának, annak a használata viszont engedélyköteles. Ráadásul amit a földben talál, az a magyar állam tulajdonát képezi.

Értékes kincseket rejthet a föld

Múlt hónapban arról a kincsről is írtunk, amelyet két férfi talált egy vakondtúrásban Simontornyán. Annak a leletnek az értéke nagyjából 12,8 millió forint. A felfedezés ugyan 2020 őszén történt, történetüket azonban csak néhány hete ismerte meg a sajtó.

Egyikőjük, Gárdonyi Róbert, a nagyszülei portáján vett észre egy vakondtúrást, amelynek egy nagyon régi pénzérme volt a tetején. Gyanította, hogy különleges dologra bukkant, ezért megkérte Bencze Kornél barátját, aki a Simontornyai Várnap szervezőjeként, a török kor, a 16. század ismerője, hogy segítsen neki megvizsgálni a területet.

„Gárdonyi Róberttel együtt kezdtünk ásni, és egy korsó végét kezdtük megtalálni. A korsó sérülése miatt ezüstpénzek kerültek a felszínre. Látva a lelet komolyságát úgy döntöttünk, nem folytatjuk tovább az ásást, ezt inkább rábízzuk a szakemberekre. Megkerestük a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeumot, végül a régészeik fejezték be a 16. századi éremlelet feltárását”

– mondta Bencze Kornél.

A két szerencsés a felfedezésük nyomán 2021 decemberében állami jutalmat kapott a régészeti örökség megmentése érdekében végzett önkéntes munkájáért és jogkövető magatartásáért.

A földben talált kincsek azonban - ahogyan korábban írtuk - az állam tulajdonát képezik. A lelet becsült értékének a tíz százaléka, de legfeljebb kétmillió forint viszont jár a megtalálónak. Ebben az esetben a két férfi jutalma a 12 millió 794 ezer forint tizede, azaz összesen 1 279 400 forint lehetett.

Ne hagyd ki!