Kiszivárgott egy bizalmas jelentés a gazdaságról, a Kremlből
Fotó: Shutterstock

Dezinformáció vagy valóság? Jelentés az orosz gazdaságról (Frissítve)

Oroszország hosszabb és mélyebb gazdasági recesszióval nézhet szembe az amerikai és európai szankciók miatt, és veszélybe kerülhetnek azok az iparágak, amelyekre az ország gazdasága évek óta támaszkodik - közölte a Bloomberg hírügynökség az orosz kormány belső jelentésére hivatkozva, amelyet a Kommerszant orosz gazdasági lap idézett.


A dokumentum, amely tisztviselők és szakértők hónapokig tartó munkájának eredménye, és megpróbálja felmérni Oroszország gazdasági elszigetelődésének valódi hatását Vlagyimir Putyin elnök ukrajnai inváziója miatt, borzasztóbb képet fest, mint a kormányzati tisztviselők általában derűlátó nyilvános nyilatkozataikban megfogalmaznak. A Bloomberg betekintést nyert a jelentés egy példányába, amit a legfelsőbb vezetők zárt ajtók mögötti ülésére készítettek augusztus 30-án. A tanácskozást ismerő emberek megerősítették a jelentés hitelességét.

A kormányzati jelentésben bemutatott három forgatókönyv közül kettő szerint jövőre felgyorsul az orosz gazdaság visszaesése, és a gazdaság teljesítménye csak az évtized végén vagy később áll vissza az Ukrajna elleni agresszió kezdete előtti szintre. Az "inerciálisnak" elnevezett forgatókönyv azt feltételezi, hogy a gazdaság jövőre 8,3 százalékkal gyengül 2021-hez képest és ezzel eléri a mélypontot a visszaesés. A "borúlátó" forgatókönyv szerint a mélypont 2024-ben lesz, akkor a GDP 11,9 százalékkal marad el a tavalyi szinttől. Minden forgatókönyv szerint erősödik a szankciók nyomása, és bővül az ahhoz csatlakozók száma. A kormányjelentés szerint Európa hirtelen elfordulása az orosz olajtól és gáztól, érintheti Oroszország saját piacának ellátási képességét is.

A jelentés kitért arra is, hogy a szakemberhiány milyen hatást gyakorol a gazdaságra. A dokumentum készítői szerint 2025-ig akár 200 ezer informatikus is elhagyhatja az országot, ami az első hivatalos előrejelzés az "agyelszívás" növekedéséről. A jelentés szerint az Európába, Oroszország fő exportpiacára irányuló gáz teljes leállítása évi 400 milliárd rubel (6,6 milliárd dollár) kieső adóbevételt jelenthet. A kieső árbevételt új exportpiacokkal még középtávon sem lehet teljes mértékben kompenzálni. A jelentés figyelmeztet, ha a világgazdaság recesszióba süllyed, Oroszország exportja tovább csökkenhet, ez pedig a rubel zuhanását és az infláció megugrását idézheti elő.

A jelentés összeállítói szerint egyszerűen nincsenek új beszállítók egyes kritikus importtermékekhez. Még a mezőgazdasági szektorban is, ahol a Kreml a külföldi készletek pótlására tett erőfeszítéseit hangoztatja, a kulcsfontosságú inputoktól való függés arra kényszerítheti az oroszokat, hogy csökkentsék élelmiszer-fogyasztásukat, mivel a készletek apadnak. A nyugati technológiához való hozzáférés korlátozása miatt pedig Oroszország egy-két generációval lemaradhat a jelenlegi szabványoktól, mivel kénytelen kevésbé fejlett kínai és délkelet-ázsiai megoldásokra hagyatkozni.

Haszon kommentár: A háború nemcsak a csatatereken, hanem az információs térben is zajlik. Erős a gyanúnk, hogy a zárt ajtók mögött ismertetett jelentés tartalma a Kreml akarata és jóváhagyása nélkül nem jelent volna meg a rövid pórázon tartott orosz, majd az amerikai sajtóban. Éppen ezért nem árt óvatosan kezelni, még akkor is, ha a felvázolt forgatókönyvek valósnak tűnnek. Hallottunk, olvastunk már be nem vált jóslatokat az orosz gazdaságról. Például ITT.

Frissítés: "Ezeket a forgatókönyveket működő horrortörténetekként kell kezelni. Ezek olyan elemző számítások, amelyeket csak arra használtunk, hogy kiszámoljuk, mi lesz, ha nem állunk ellen, nem teszünk semmit" - mondta Makszim Resetnyikot gazdaságfejlesztési miniszter újságíróknak kedden a Vlagyivosztokban zajló 7. Keleti Gazdasági Fórumon. A gazdaságfejlesztési minisztérium legfrissebb becslése szerint Oroszország hazai összterméke (GDP) 2,9 százalékkal csökken az idén. A minisztérium korábbi előrejelzése 7,8 százalékos visszaesésről szólt, amit később 4,2 százalékra, majd a jelenleg is érvényes 2,9 százalékra módosítottak. Makszim Resetnyikov kedden azt mondta, hogy 2024-től az orosz gazdaság "fenntartható pluszba" kerül.

Ne hagyd ki!