Eladná a Spar az üzletágát
Fotó: Shutterstock

A Tesco után a Spar is lelépne a lengyelektől

Csupán négy év telt el azóta, hogy átvette a Piotr i Paweł lengyel szupermarketláncot, most mégis bejelentette a Spar Group, eladná a lengyelországi üzletágát. Egyetlen évet sem tudtak nyereségesen zárni, így a Tesco korábbi példáját követve inkább kivonulnak Lengyelországból.


Eladná lengyelországi üzletágát a Spar

Csupán egyetlen euróért vásárolt a Spar 80 százalékos tulajdonrészt a lengyelországi Piotr i Pawel szupermarketláncban 2019-ben. Azóta növekedtek az érintett üzletek bevételei, mégsem tudták nyereségesen üzemeltetni azokat. Például a 2022 szeptember végével záródó üzleti évükben 92,7 millió zloty (durván 7,8 milliárd forint) működési veszteséget könyvelt el Lengyelországban a cég - írja a Notes from Poland.

Emiatt a hollandiai székhelyű vállalat vezetői úgy döntöttek, eladják a lengyelországi érdekeltségüket. A Spar képviselője a TVN24 televíziónak azt nyilatkozta, addig fogják támogatni a lengyel üzletágukat, amíg nem talál rá „megfelelő és megbízható” befektetőt.

A Portfolio megjegyzi, 2020-ban a Tesco is kivonult a lengyelországi piacról. Továbbá a Carrefour is bejelentette 2021-ben, hogy vizsgálja a kivonulás lehetőségét, azonban ők végül maradtak.

Magyarországon is veszteséges az üzletlánc

Itthon sem fényes a Spar helyzete. Tavaly a többszörösére nőtt a Magyarországon jelenlévő kiskereskedelmi multinacionális üzletláncok különadója. A hat nagy láncnál (Aldi, Auchan, Spar, Penny, Lidl és Tesco) megközelítette a 130 milliárd forintot. Összehasonlításképpen: a veszélyhelyzetek előtti időkben az adóbefizetéseik a 6 milliárd forintot sem érték el.

766,2 milliárd forint lett az értékesítés nettó árbevétele tavaly a Spar Magyarország Kft.-nél, ami 15,4 százalékos növekedést takar éves alapon. Ez több mint a 2022-es általános infláció, viszont a cég adózott eredménye így is mínuszba csúszott, mintegy 13,1 milliárd forinttal, ami durván 18 milliárd forintos zuhanást jelent egy év alatt. Nekik összesen 26,7 milliárd forint kiskereskedelmi adót (benne extraprofitadót) kellett befizetniük tavaly.

Tescós rendelési legek

Egyébként arra is akad példa a hazánkban, hogy egy külföldi eredeetű üzletlánc a szolgáltatásai bővítésével próbál extra bevételekre szert tenni. Például idén jubilált a Tesco házhozszállítási szolgáltatása Magyarországon. 10 éve, 2013. március 21-én indította a kiszállítást a cég a hazánkban, először Budapesten. Mára mintegy 900 település 2,7 millió háztartásában elérhetők az áruháztól online rendelt termékek.

A leggyakrabban rendelt áruk toplistáján szerepel például ásványvíz, pékáru, tej, banán és uborka. A legtöbb rendelést pedig az áruházlánc budaörsi, valamint budapesti Bécsi úti és a Megaparkban lévő üzleteiből teljesítették.

Tíz év alatt született néhány rekord is. Megtörtént, hogy a kiszállító egyszerre 739 kilogramm árut vitt házhoz, valamint megesett, hogy egyetlen, 16 forintos vizes zsemle volt a csomag.

Ne hagyd ki!