Zöld autó az ablakban piros ruhás kislány

Kislány Srí Lankán

Fotó: Shutterstock

Szabadnapot adnak ebben az országban, hogy legyen mit enni

Srí Lankán a közhivatalnokok heti plusz egy szabadnapot kapnak, hogy több idejük legyen földet művelni.


Ez egymillió embert érint a 22 milliós ázsiai országban, ahol hetven éve nem látott gazdasági válsággal küzdenek: gondot okoz a létfontosságú importcikkek – élelem, üzemagyag, gyógyszer – beszerzése.

Szokatlan, praktikus megoldások

A héten a kormány lehetővé tette, hogy a közalkalmazottak a következő három hónapban péntekenként ne járjanak be dolgozni.

A döntést részben azzal indokolták, hogy az üzemanyaghiány miatt a dolgozók gyakran csak nehézségek árán jutnak be a munkahelyükre, részben pedig így szeretnék őket arra ösztönözni, hogy foglalkozzanak gyümölcs- és zöldségtermesztéssel, amiből elláthatják magukat és családjukat.

Helyesnek látjuk, hogy a kormányzati tisztviselők heti egy munkanapot otthon töltsenek, és biztosítsuk számukra a szükséges felszereléseket ahhoz, hogy mezőgazdasági tevékenységet folytassanak a hátsó udvarukon vagy máshol, megoldásként az élelmiszerhiányra, amelyre a jövőben számíthatunk

– olvasható a Srí Lanka-i kormány közleményében.

Nem ez az első unortodox, de rendkívül gyakorlatias kérése a kabinetnek: nemrég arra szólították fel központilag a helyi gazdákat, hogy napokon belül menjenek ki a földekre és vessenek rizst, mert nem lesz mit enni.

Nagy a baj 

Közben az Egyesült Államok is bejelentette, hogy kész segíteni az országon. A Srí Lanka-i kormányfővel folytatott telefonbeszélgetés után Anthony Blinken amerikai külügyminiszter azt mondta, hogy az USA „készen áll arra, hogy együtt dolgozzon az országgal”.

A kormányfő, Ranil Wickremesinghe korábban kijelentette, hogy országának idén legkevesebb 5 milliárd dollárra van szüksége a létfontosságú importcikkek beszerzéséhez. A politikus, aki egyben az ország pénzügyminisztere is, tételről tételre meg is nevezte, hogy mire kell a pénz, erről itt írtunk.

A kabinet felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Valutaalappal is, amellyel egy gazdasági mentőcsomagról tárgyalnak. A szervezet képviselői június 20-án, hétfőn érkeznek a fővárosba, Colombóba.

A Srí Lanka-i rúpia értékének csökkenése, az emelkedő világpiaci árak, és a kémiai műtrágyákra kivetett – és csak nemrég feloldott - tiltás együttes hatására az élelmiszerek áprilisban 57 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban.

Arról, hogy az országban 100 ezer tonna élelmiszerre volna szükség, itt írtunk.

Ne hagyd ki!