Földgázról és kőolajról tárgyalt Moszkvában Szijjártó
Fotó: Shutterstock

Energiaügyben tárgyal Moszkvában Szijjártó, itt az eredménye

Megszülettek azok a megállapodások Oroszországgal, amelyek biztosítják Magyarország zavartalan és folyamatos földgáz- és kőolajellátását az elkövetkezendő időszakban is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.


A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettessel és a Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott egyeztetéseit követően arról számolt be, hogy három jó hírrel is tud szolgálni Magyarország számára.

  1. Szijjártó Péter alapvető fontosságúnak nevezte az orosz földgázszállítás zavartalanságát, és első pontként üdvözölte, hogy megegyeztek azon opció meghosszabbításáról, amelynek értelmében szükség esetén hazánknak lehetősége lesz a hosszú távú szerződésben rögzített mennyiségen felüli vásárlásokra is. "Magyarország földgázellátásának körülbelül 80-85 százaléka származik közvetlenül Oroszországból, ezért ennek a szállításnak a folyamatossága, zavartalansága alapvetően, kritikusan fontos számunkra"
  2. A második megállapodás értelmében kiterjesztették azt a lehetőséget is, amelynek alapján Magyarország a gáz aktuális árától függetlenül, késleltetve fizetheti meg a megszabott 150 eurós árszint feletti részt. "Persze a mai energiaárak, hála a jóistennek, ennél jóval alacsonyabbak, de az elmúlt egy év pont azt mutatta meg, hogy az extrém helyzetekre is fel kell tudni készülni" - fogalmazott a miniszter.
  3. Utolsó pontként közölte, hogy Oroszország afelől is biztosította, hogy minden technológia, tudás és alkatrész a rendelkezésükre áll a szankciók ellenére is a Török Áramlat vezeték folyamatos üzemeléséhez, így az idei karbantartási és fenntartási munkálatok zavartalanul le fognak zajlani. Hozzátette, hogy ha ez a gázvezeték a "sok baráti fenyegetés" miatt nem épült volna meg, akkor ma Magyarország ellátása gyakorlatilag lehetetlen lenne.

A miniszter kiemelte, hogy 2022-ben hazánk kőolajellátásának mintegy 80 százaléka a Barátság nevű vezetéken keresztül érkezett. Ennek kapcsán tájékoztatása szerint fontos megállapodást kötöttek arról, hogy az orosz szállító továbbra is az ukrán-magyar határon adja át a kőolajat a Molnak. "Korábban felmerültek ennél nagyobb kockázattal járó megoldási javaslatok is az orosz fél részéről, amelyek nyomán gyakorlatilag az Ukrajnán keresztüli szállítás Magyarország felelőssége lett volna, de ezt a mostani helyzetben azért jobb elkerülni" - mondta a miniszter. Az ukrajnai tranzit folyamatos fenntartása érdekében a Mol közvetlenül fogja rendezni a tranzitdíjat az ukrán vezetékhálózat üzemeltetőjével.


Ne hagyd ki!