Tüntetés a gazdagok megadóztatásáért

Képünk illusztráció

Fotó: Shutterstock

Milliomosok tüntettek Davosban, hogy többet adózhassanak

Milliomosok tüntettek Davosban azért, hogy magasabb adókat vessenek ki a gazdagokra. Így segítenének az energia- és élelmiszerárak emelkedése miatt nyomorba zuhanó tömegeken.



A pandémia óta most először gyűltek össze személyesen a világ vezető politikusai és üzletemberei a svájci városban a Világgazdasági Fórumra.

A BBC szerint a jelen lévő „maroknyi” milliomos baloldali aktivistákkal együtt állt ki egy szerintük igazaságosabb adórendszer mellett. A többi támogató gazdag – köztük Mark Ruffaló színész - nyílt levélet írt a Fórumra.

Hírhedten keveset adózók

Az egyik tüntető, Phil White brit milliomos felháborítónak tartja, hogy a politikai vezetők most épp a leggazdagabbakat hallgatják meg, akiknek fogalmuk sincs a krízis gazdasági hatásairól, és akik hírhedten keveset adóznak.

Az egyetlen hiteles kimenelete a konferenciának az lehet, hogy adóztassák meg a leggazdagabbakat, vagyis adóztassanak meg minket

– mondta.

White a Patrióta Milliomosok nevű csoport képviseletében jelent meg. Az éves davosi találkozóra csatlakozott baloldali és szegénység ellen küzdő csoportokhoz, hogy együtt figyelmeztessék a részvevőket: a jelenlegi gazdasági rendszer tarthatatlan.

150 aláírás

Az elmúlt évtizedekben amerikai és európai milliomosok és milliárdosok növekvő számban szólalnak fel, és kérik a kormányokat, hogy magasabb adót vessenek ki a tehetősekre.

Bár Davosban személyesen közülük nem sokan jelentek meg, nyílt levelet küldtek a konferenciára, amelyet 150 ultragazdag írt alá, köztük Mark Ruffalo amerikai színész.

A mozgalom első támogatói között van a Disney-örökös Abigail Disney, Nick Hanauer az Amazon egyik első befektetője, és Morris Pearl, a BlackRock befektetési alap korábbi igazgatója.

Egész életemben élveztem a gazdagság minden előnyét, tudom, milyen eltorzult a gazdasági környezetünk. Eljutottunk addig, hogy újabb negyedmilliárd ember kerül mélyszegészségbe idén. Ez a vége. Nem lehet otthon ülni, és várni valakire, hogy majd tesz valamit

- mondta a davosi tüntetés egy másik milliomos részvevője, Marlene Engelhorn.

Az Oxfam nonprofit szervezet is üzent Davosba, erről itt írtunk.

Ne hagyd ki!