Őstermelőket ellenőrzött a Nébih
Fotó: Shutterstock

Nem mindenki őstermelő, aki annak mondja magát

Adminisztratív, piaci és termőhelyi ellenőrzéseket is tartottak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal munkatársai a nyári őstermelői célvizsgálat-sorozatban. Budapesten és hat vidéki településen 32 őstermelőt ellenőriztek, 10 eljárás indult.


A Nébih szakemberei Budapesten kívül Győrben, Mezőcsáton, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett és Szigetszentmiklóson tartottak adminisztratív, piaci, valamint termőhelyi ellenőrzéseket, esetenként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársaival közösen. A felügyelők azt is vizsgálták, hogy az értékesített termék szerepel-e az őstermelői nyilvántartásban, a piacon arra jogosult áll-e a pult mögött és kiírták-e a kötelező alapinformációkat.

A szakemberek ellenőrizték még, hogy saját gazdaságban előállított terméket értékesít-e az őstermelő, továbbá, hogy az árusítandó termék mennyisége arányban áll-e a nyilvántartás alapján megtermelhetővel, vagy az állatállomány nagysággal. Több ellenőrzést a termelés helyén is folytatni kellett. Ilyenkor a felügyelők a termőterületet, annak állapotát, használati jogcímét, a megtermelt terményt és az esetleges készleteket egyaránt megvizsgálták.

A Nébih szakemberei megállapították: az őstermelők egy része nem saját termesztésből származó, vagy az őstermelői nyilvántartásba be nem jelentett terméket forgalmazott. Ezzel megtévesztették a vásárlókat, egyúttal a jogkövető őstermelőket is hátrányos helyzetbe hozták. Az érintett termelőket a hatóság eltiltotta az őstermelői tevékenységtől, valamint velük szemben összesen mintegy egymillió forint bírságot szabott ki.

A leggyakoribb jogsértés továbbra is az őstermelői nyilvántartásban nem rögzített, felvásárolt termékek értékesítése. Növekszik ugyanakkor azon álőstermelők száma is, akik bár bejelentik a terméket - ezzel legalizálva az árusítást - a nyilvántartásban szereplő terület ellenőrzésekor azonban kiderül, hogy ott nem lelhető fel az ültetvény vagy az állomány.

A nyári szezonális ellenőrzés-sorozat augusztus 15-ig tart szerte az országban. A kormány- és járási hivatalok, valamint a Nébih szakemberei a fesztiválokat, a Balaton-környéki vendéglátóhelyeket, a nyári táborokat, a street foodokat és a strandbüféket is ellenőrzik. A grillsajtok, a növényvédőszerek, a macskák számára engedélyezett külső élősködők elleni készítmények, a szezonális gyümölcsök és zöldségek (például görögdinnye), valamint az élőállat-szállítmányok is a hatóságok figyelmének középpontjában lesznek.


Ne hagyd ki!