A Revelio Labs vizsgálata szerint a tavaly év végén az Egyesült Államokban állást váltó fehérgalléros dolgozók 40 százaléka több mint 10%-os fizetéscsökkentést fogadott el, ez legalább egy évtizede a legmagasabb arány, miközben a jelentős fizetésemelést elérők aránya történelmi mélypontra esett. A számok arra utalnak, hogy a munkaerőpiac valójában gyengébb lehet annál, mint amit az alacsony munkanélküliségi ráta sugall.
A munkaerőpiaci egyensúly felborulása a toborzásban is látható. A vállalatok egyre magasabb elvárásokat támasztanak:
- a középszintű pozíciók esetében átlagosan 10%-kal több szakmai tapasztalatot kérnek, mint három éve,
- a senior állásoknál ez az emelkedés 11%.
A cégek tehát szűkebb körből választanak, miközben a jelentkezők száma nő, ami lefelé nyomja a béreket - írja a HR Portal.
A szakértők szerint a bércsökkentéssel elfogadott állások hosszú távú következményekkel járhatnak. A közgazdaságtan ezt „wage scarringnek”, vagyis bérhegesedésnek nevezi.
Ha a dolgozó marad új munkahelyén, a későbbi béremelések egy alacsonyabb bázisról indulnak. Ha pedig új állást keres, a munkáltatók gyakran a jelenlegi fizetéséhez igazítják ajánlatukat. Így a jövedelemcsökkenés akár évekre bebetonozódhat. Sokak számára azonban még ez is kisebb kockázat, mint a tartós munkanélküliség.
Egy HR tanácsadó cég a közelmúltban összeállította azoknak a munkaköröknek a listáját, amik iránt a lejobban nőhet idén a munkaadók igénye, azaz érdemes ezeknek kitanulásába fektetni. Itt a lista.
1. AI / Data / Cloud (mesterséges intelligencia, adat, felhő alapú megoldások)
- AI / Machine Learning mérnök (MI-fejlesztő, ML Engineer)
- Data Engineer
- Data Scientist
- Data / BI elemző (Data Analyst, BI Developer, Analytics)
- Cloud Architect
- DevOps mérnök (SRE jellegű szerepek)
2.Kiberbiztonság / Compliance
- SOC Analyst / IT Security Analyst
- Security / DevSecOps mérnök (Security Engineer, Network Security)
- GRC / NIS2 megfelelési szakértő (audit-előkészítés, kiber compliance)
3. Digital delivery amikor a „változás” lett a napi munka
- Fejlesztő (fullstack / backend / mobil, üzleti digitalizációhoz)
- ERP / SAP tanácsadó vagy fejlesztő
- Business Analyst (üzleti elemző) / Product Owner (termékgazda)
- IT / digitális projektmenedzser / programmenedzser
4. Ipar, működtetés, ellátási lánc
- Ipari automatizálási mérnök (PLC, robotika, mechatronika)
- Gyártás-/folyamat-/Lean mérnök (industrial/process engineer)
- Karbantartó mérnök / karbantartó technikus
- Minőségbiztosítási mérnök (Quality Engineer)
- EHS / munkavédelmi és környezetvédelmi szakember (HSE)
- Fenntarthatósági / ESG / energetikai szakértő
- Szállítás–logisztika kulcsszerepek: tehergépkocsi-vezető, targoncavezető, supply chain / order management specialista
A teljes cikk itt olvasható.
Olvasd el ezt is!


