vasárnap, 2025. július 13.
Image
Bank

Forintban 11 milliárdos fizetés jár az óriásbank vezetőjének

2022-02-01
Molnár Balázs
Pénz
Fotó: Fotó: Shutterstock

A Goldman Sachs befektetési óriásbank igen gyümölcsöző évet tudhat maga mögött, ami részben David Solomon tevékenységének köszönhető. Az igazgatótanács úgy döntött, indokolt, hogy megemeljék a vezérigazgató fizetését.

A munka gyümölcse

Az óriásban tájékoztatása szerint David Solomon vezérigazgató 2021-es eredményei alapján összesen 35 millió dolláros, átszámítva 11,2 milliárd forintos kompenzációra számíthat idén.

Az említett összegből Solomon alapfizetése kétmillió dollárt tesz ki, a maradék 33 millió dollárt különböző részvényjutalmak formájában kapja.

A 60 éves szakember jelentősen felülmúlta a 2020-as teljesítményét, tavaly „csupán” 17,5 millió dollárnyi jutalomban részesült. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az említett évben valójában 27,5 millió dollár jutalmat ítéltek neki oda, de a 1Malaysia Development Berhad stratégiai fejlesztő céggel kapcsolatos korrupciós botrány miatt a bank 10 millió dollárt levont tőle a jogi költségek fedezésére.

Nagy az elégedettség

Solomon 2018-ban vette át a vezető szerepet Lloyd Blankfeintől. Az elmúlt években a bevételek diverzifikálására törekedett, nagyobb hangsúly fektetett a kiszámítható forrásokra.

A Goldman Sachs 2021-ben 21,64 milliárd dollár nettó bevételről számolt be, az egy évvel korábbi 9,46 milliárd dollárhoz képest. Ezzel párhuzamosan a negyedik pénzügyi negyedévben a működési költségek 23 százalékos gyarapodást mutattak, elsősorban a magasabb kompenzációs és juttatási költségek miatt.

A Goldman mellett más nagy Wall Street-i bankok is busás jutalomban részesítették vezetőiket. A Morgan Stanley például 35 millió dollárra emelte James Gorman éves juttatását, a JPMorgan pedig 34,5 millió dollárral jutalmazta Jamie Dimon vezérigazgatót. A JPMorgan a vezetőség több tagjának fizetését is emelte, erről bővebben EBBEN A CIKKÜNKBEN írtunk.

 
Image
Bank
A hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát. Erre azért van szükség, hogy azoknak az ügyfelek, akik még nem kezdték el használni az új internetbankot, további időt…
Image
Közlekedés
Nem lesznek szeptembertől kényelmi díjak és viszonteladói jutalékok az autópálya-matricákon, így az autósok akár több ezer forintot is spórolhatnak a vásárláskor. Az új szabályozás az online…
rectangle
rectangle 2

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!