A SimplePay megbízásából készült felmérés arra lyukadt ki, hogy a megkérdezettek 67 százaléka még mindig szívesen ad borravalót. Leggyakrabban az éttermi felszolgálók, a futárok, a fodrászok és a kozmetikusok munkáját jutalmazzák így. Azokon a helyeken viszont, ahol a vendég maga áll sorba, viszi az asztalhoz az ételt, vagy csak részleges kiszolgálást kap, csökkent a jattolási hajlandóság.
Közben nőtt azok aránya is, akik egyáltalán nem adnak borravalót. Míg 2024-ben 13 százalék tartozott ebbe a körbe, most már 18 százalék. A válaszadók 16 százaléka az aktuális hangulata alapján dönt.
A szervizdíj szintén erősen befolyásolja a vendégeket. A megkérdezettek 77 százaléka állítása szerint tisztában van a két fizetési forma közötti különbséggel. A szervizdíj kötelező, és szerepel a számlán, a borravaló viszont önkéntes. Ha nincs szervizdíj, a vendégek átlagosan a számla 8 százalékát adják pluszban, szervizdíj mellett ez 6 százalékra csökken. Jelenleg mindössze 16 százalék jattol olyan helyen, ahol a számla már tartalmazza ezt a tételt.
Az is számít, hogyan jelenik meg a szervizdíj. Egyre több vendéglátóhely eleve beépíti az étlapon látható árakba. Így a vendég már rendeléskor tudja, mennyit fizet majd, és kevésbé érzi úgy, hogy a számla végén váratlan többletköltség jelent meg.
A borravaló közben fokozatosan átköltözik a digitális térbe. Egy év alatt 6 százalékponttal csökkent a készpénzes fizetések aránya, a fiatalok fele pedig már kizárólag digitális módon rendezi a számlát. A kártyával vagy telefonnal fizetők 77 százaléka ilyen helyzetben is ad jattot.
A digitális borravalóról már a magyar internetezők 59 százaléka hallott, 30 százalék pedig ki is próbálta. Leginkább a gyorsaságát és egyszerűségét értékelik, különösen kávézókban, sörözőkben és fesztiválokon.
A jatt tehát nem automatikus reflex többé. A vendégek mérlegelnek, figyelik a kiszolgálás minőségét, a szervizdíjat és azt is, mennyire átlátható a fizetés. Ahogy Varga Norbert, a SimplePay fizikai fizetéselfogadási üzletágvezetője is összefoglalta:
Olvasd el ezt is!


