A magáncsőd célja, hogy az eladósodott családok rendezett keretek között, ellenőrzött módon törleszthessék tartozásaikat, miközben esélyt kapnak arra is, hogy megtartsák otthonukat és idővel újra stabil pénzügyi helyzetbe kerüljenek - derül ki a Hóvége.hu összeállításából.
 

Szigorú feltételeknek kell megfelelni

A családi csődvédelmet a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szabályozza. Az eljárás akkor indítható el, ha az adós már nem tudja teljesíteni hitelszerződésből eredő kötelezettségeit, például végrehajtás alatt áll vagy jövedelemletiltás terheli.

A programba azonban nem lehet automatikusan bekerülni: feltétel a rendszeres, igazolt jövedelem, valamennyi vagyon megléte (megtakarítás, ingatlan), valamint az együttműködési és fizetési hajlandóság. Az adósnak és az adóstársnak ugyanis akár öt éven keresztül is szigorú pénzügyi szabályok szerint kell élnie.

Az eljárás egyik legnagyobb előnye, hogy a csődvédelem idején leállnak a folyamatban lévő végrehajtások, és új eljárás sem indítható. A folyamat során családi vagyonfelügyelő segíti az egyeztetést a hitelezőkkel, miközben az állam évente akár 300 ezer forintos támogatást is nyújthat a jelzáloghitel törlesztéséhez.

A program hosszú és komoly önfegyelmet kíván, mégis sok család számára ez jelentheti az utolsó esélyt arra, hogy elkerülje az anyagi összeomlást. A sikeres adósságrendezés végén az adós megszabadulhat tartozásai jelentős részétől, és akár teljesen tisztalappal kezdheti újra az életét.
 

1
Személyi kölcsön online akár 7 percen belül? Így működik

Ha gyorsan szeretnénk pénzhez jutni, akkor opció lehet a személyi kölcsön. Ma már egy több millió forintos személyi kölcsön igénylését is elintézhetjük otthonról, a kanapén ülve. Széles a kínálat, és a magyarországi hitelpiacon óriási verseny alakult ki a leggyorsabb folyósítás címéért. Bár a folyamatok hasonlóak, a bankok ajánlatai és technikai feltételei között jelentős különbségek vannak.

2